Szeptemberben lassan őszbe fordul az idő, s már közeledik az év vége, ezért ebben a hónapban az idei év terméséből mazsolázunk. Természetesen olyan 2011-es bélyegek kerülnek bemutatásra, amelyeken megjelenik a kézírás is.
Öt bélyeget adott ki egyszerre az angol királyi posta 1985 októberében, az öt bélyegre a brit filmek meghatározó személyiségeinek fotói kerültek. Közöttük van, ha a névértékek szerint tesszük sorba, éppen középen, Charlie Chaplin is. A tompa alapszínű (fekete-fehér, barnás, kékes árnyalatú) bélyegek jobb alsó sarkába arannyal nyomva kerültek oda az aláírások.

Címkék: aláírás 1985 színészek balkezesség british films Nagy-Britannia Chaplin Charlie
Sok-sok évvel ezelőtt éppen e napon 1749. augusztus 28-án született a német költőfejedelem Goethe. A halálának (1832) százötvenedik évfordulójára megjelent bélyeg Georg Melchior Kraus 1776-os olajfestménye alapján készült. A 27 éves fiatalembert ábrázolja, aki addigra ismert lett versei és Az ifjú Werther szenvedései c. levélregénye révén. Már Weimarban élt s ott államügyekkel foglalkozott. A bélyeg rajza az eredeti festménynél kevesebb színnel készült. Goethe kezében egy az ő korában kedvelt árnyékképet tart. A festményen nem, de a bélyegképen megjelenik Goethe aláírása, mégpedig úgy, hogy szinte a sziluett-kép és profilja között ível át.
Címkék: 1982 festmény aláírás költők balkezesség Németország Goethe Kraus Georg Melchior
Öt neves máltait bemutató bélyegsor egyik bélyege ez. Rajta bal kézzel, lúdtollal készül egy kotta, felül a „Abos Geronimo” és a „Stabat Mater” sorok olvashatóak. Nem leltünk arra adatot, hogy a máltai-olasz zeneszerző Girolamo Abos (Geronimo Abos vagy Avos) melyik kezével írt, de bizonyára megvan az oka, hogy így ábrázolták.
Címkék: 2005 kotta zeneszerzők muzsikusok balkezesség Málta Abos Girolamo
A kontinensnyi ország 2008-ban ünnepelte a helyi cserkész-szervezet megszületésének századik évfordulóját. Ez alkalomból több ilyen tematikájú bélyeg is megjelent, egyiken nemcsak a mozgalom alapítója Robert Baden-Powell, hanem aláírása is látható, no meg természetesen a cserkészliliom is.

Címkék: 2008 aláírás cserkészet balkezesség Ausztrália Baden-Powell Robert
A Hollywoodi legendák sorozat 12. bélyegére Judy Garland került. 2006-ban a születésnapján jelent meg. A bélyegre egyik fotója került a George Cukor rendezte 1954-es Csillag születik filmből. S a kép alján a balkézzel író művésznő aláírása olvasható.

Címkék: 2006 nők aláírás színészek balkezesség legends of hollywood sorozat Amerikai Egyesült Államok Garland Judy
A köztiszteletnek örvendő Albert Schweitzer 90. születésnapján 1965. január 14-én jelent meg három bélyeg az NDK-ban. Mindegyiken a neves polihisztor látható: az egyiken, mint Bachot játszó muzsikus jelenik meg, a másikon, mint nagy humanista és orvos, a harmadikon pedig a nukleáris fegyverkezés elleni művek szerzőjeként. Ezen éppen írás közben láthatjuk. Mindegyik bélyegen felül ott van „Élet tisztelete” szöveg és az alján sötét sávban fehér betűkkel az aláírása is.

Címkék: 1965 aláírás orvosok muzsikusok balkezesség Németország NDK Schweitzer Albert
A jelképes fotóra csak a neve kézírásával és az életútját jelző két évszám került a Tesla születésének 150. évében megjelent horvát bélyegen. Életútjának felén, 1901-ben New Yorkban készült a híres fénykép. Tesla a nagyfrekvenciás-transzformátor spiráljai előtt ül, neves honfitársa R. Boskovic 1763-ban megjelent természetfilozófiai elmélkedéseit olvassa.
A betűformálás gondosságról, precizitásról árulkodik. A két szóvégi „a” betű végvonalát is érdemes megnézni. Az elsőnél, amikor tudja, hogy még írhat, fegyelmezi a mozdulatot, amikor már majdnem elkészült, akkor még nyújtja. Elégedetlenséget, örökös belső hajtóerőt jelezhet ez. Ez érezhető a vezetéknév kissé emelkedő alapvonalában és a T-betű szintén kissé felfelé tartó „kalapjában”. A legérdekesebb az N betű dőlése. Ugye a betű hosszanti tengelye a két törzsvonalával párhuzamos, ám itt úgy dönti meg, hogy a két törzsvonalat összekötő vonal lesz párhuzamos az utána következő i betűvel – magyarul az N-betű erősen döntött a többihez képest, de ez azért nem tűnik fel, mert az N-betű közepén lévő vonal éppen úgy dől, mint a többi betű. Rendszerek, dimenziók közötti átjárás képességét jelezheti azt, meglátni azt, amit más nem vesz észre, amely sok feltaláló gondolkodásának sajátja.
Címkék: 2006 feltalálók aláírás balkezesség Horvátország Nobel-díj Tesla Nikola
A 20. század jeles alakjait bemutató belga bélyegsor egyik tagján a Beatles együttest mutatják be. A négy fiatalember alakja mellett keresztnevük is megjelenik kézzel írott formában.
Címkék: 1999 hitelesség aláírás muzsikusok balkezesség Beatles Belgium Starr Ringo McCartney Paul
A rejtélyek övezte reneszánsz zseni születésének 550. évfordulójának évében jelent meg ez a bélyeg a mediterrán kisállamban. A rózsaszínes bélyegen az idős mester festett portréja mellett teljes névaláírása látható tükörírással.

Címkék: 2002 aláírás tükörírás balkezesség Monaco Leonardo
A születésének 200. évfordulójára megjelenő máltai bélyegeknek (4 bélyeg jelent ugyanis meg) megvan a dán megfelelőjük is. A négy bélyegből három hasonlóan keskeny és színesek. Ezek Andersen életnek valamely aspektusát jelenítik meg: a papírsziluett-készítő, az író, az utazó. A negyedik, s egyben legnagyobb ám fekete-fehér bélyegen Andersen profilja jelenik meg. A dánon aláírása, ezen, a máltai bélyegen pedig kéziratának részlete látható mögötte.

Már fiatalkorában megjelentek történetei. Az irodalmi folyóiratokban nyilvános kritikával illeték gyenge helyesírásáért és hibás dán nyelvhasználatáért. Tehetségét többen is felismerték, ám volt valaki, aki segítette és meg is értette őt. Edvard Collon, aki barátja, kiadója és támogatója volt egy személyben. Andersen a meseírást 30 évesen kezdte, s hamar világhírű lett általa.
Címkék: 2005 írók balkezesség autográf meseírók Málta Andersen Hans Christian
VI. György neve és személye „A király beszéde” című film kapcsán került be újra a köztudatba. A filmben nemcsak dadogásáról, hanem annak vélhető okáról is szó esett, miszerint természetes hajlamát a bal keze használatára korlátozták és arra kényszerítették, hogy a jobb kezével írjon. Az 1895-ben V. György király második fiaként született herceg bár dadogással küzdött, a sors úgy hozta, mégis a brit birodalom trónjára került 1937-ben. S nem vallott szégyent uralkodóként. 1952-ben bekövetkezett halálakor lánya fejére került a korona. Ezen az 1956-as egyszínnyomású máltai bélyegen ugyan lánya, II. Erzsébet portréja van, ám az alatt a King’s Scroll feliratot láthatjuk, mely „a király irattekercsé”-nek fordítható. A bélyeg jobb felén halványodó részben pedig láthatjuk azt a kéziratos levelet, amit VI. György király írt Málta kormányzójához 1942-ben, és ma is nagy becsben tartanak a szigeten.


Címkék: 1956 levél aláírás jelképek balkezesség autográf paráf Málta VI. György
E hónapban, augusztus 13-án van a Balkezesek Világnapja. Lassan már 20 éve ünneplik. S bizony a bélyegekre került írások egy része is bal kézzel vagy legalábbis balkezesek által íródott. Az ehaviak a balkezesség címszó alá kerülnek, ahogyan a már régebben publikáltak, de témába vágóak is.
Címkék: balkezesség
Erőteljes, a lendület és a határozottság ügyes elegyét mutató aláírás, melynek alapvonala is felfelé tart. Kerekded elemeket nem találunk benne. Keresztnevét és családnevét egybe írta, mégis kimagaslik a többi betű közül vezetéknevének kezdőbetűje a p-hangnak megfelelő cirill betű. A két szára, két lendületes vonal, összeköt, s ezek együtt 4-es alakzatot adnak (férfi elem, és biztonság száma), s még azzal a lendülettel egy balra tartás után kerül rá a teteje. Ha a szélességét tekintjük, akkor az eredeti név arányaihoz képest szinte fordított az aláírásban a keresztnév és a családnév által elfoglalt terület. Hiszen kevesebb betűből áll, így rövidebb lenne a családneve, mégis az aláírásban, kb. 2/3-át az aláírásnak. Bizonyos, hogy rövidített formában jelzi a keresztnevét, bár a l-hangnak megfelelő nagybetű azért azonosítható. Mindez azt jelzi, hogy ő elsősorban munkájában, alkotásaiban akarta kiteljesíteni önmagát. Értelmes, határozott értékrenddel bíró, következetes ember volt.
Címkék: 2004 kotta aláírás zeneszerzők muzsikusok Bulgária Pipkov Ljubomir
Bár az aláírásában csak egyes betűknek megfelelő alakzatok ismerhetők fel, mégis valószínűsíthető, hogy a teljes neve szerepel itt. A kezdőbetűje is szép kerek és egy kicsit nyitott. Girlandok, bár kicsit feszes girlandok is akadnak benne, az utolsó betű sem erőteljes. Szinte rajzolgatja a betűket. Mindez afféle „jelenlévő, megélő, beleérző” hozzáállásra utal, ami a költők sajátja. A név közepe táján érdekes alakzat nyúlik mélyre az alsó zónába. Sem a balra tartó hurok nem határozott, sem a mélyedés. A köztük bizonytalankodó két vonal között létrejövő apró szigetecske mintha valami titkot, a múltba temetett emléket őrizne. Ez után a hurok után nagy valószínűséggel „alcsev”-nek megfelelő rész következik, tehát ebben a mélyedésben vagy csak a nagy kezdőbetű vagy az és a vezetéknév második felével közös elemek vesznek el.
Atanasz Dalcsev (1904–1978) Szalonikiben született, az egyetemet Szófiában végezte, majd Franciaországban és Olaszországban tanult. Hazatérve a bolgár fővárosban lett tanfelügyelő, majd különféle folyóiratok munkatársa. Verseiben a mindennapi élet dolgait emelte költőivé, bensőségesség és mégis mély realizmus hatja át líráját. Fordítói munkásságát dicséri a világirodalom számos remekművének bolgár változata. Petőfi több versét is lefordította.
Címkék: 2004 aláírás költők Bulgária Dalcsev Atanasz
Atanasz Dalcsev és Ljubomir Pipkov azért kerültek az együtt kiadott bélyegekre, mert mindkettőjük születésének 100. évfordulóját 2004-ben ünnepelték.

Címkék: 2004 aláírás Bulgária Dalcsev Atanasz Pipkov Ljubomir
Maija Halonen (1873-1944) Maria Mäkinen néven az 1873-as év első napján született. 22 évesen zenésznövendékként ment feleségül a festő Pekka Halonenhez (1895.jan. 2). Az évek során szépen gyarapodott családjuk 4 fiúk és 4 lányuk született. Szerényen éltek. Maija szorgalmas nő volt: maga varrta a ruháikat, gondozta a kertet s mindemellett olasz, német, svéd és norvég nyelvből készített fordításokat finn nyelvre. Férjét 11 évvel élte túl.

Címkék: nők levél 2008 autográf Finnország Európa-bélyeg: levélírás Halonen Maija
Az írófelületre még rajzokat is helyezett, a távolban szirtek, a 2-3 sornál egy kis hajó látható. Ez arról is árulkodik, inkább képekben gondolkodott, valószínűleg szavai, mondatai is képekkel átszőttek. A rajzot alapul véve, a tenger vízére kerül a szöveg, s a víz az érzelmekhez kapcsolódó elem. Az első sor feltehetően a levélírás keltezését (takarásban) tartalmazza. A második sor a „Rakas Maija…” szavakkal kezdődik, itt szólítja meg feleségét, szerelmét. Bár a szótávjai amúgy sem nagyok, ez a két szó még közelebb került egymáshoz, ezzel is sugallva az erős összetartozást. A lelkesültségtől, a közlésvágytól közel kerülnek egymáshoz a sorok, ám arra nagyon ügyel, hogy a betűk mégse akadjanak egymásba. Kis eltérésektől eltekintve közel azonos az írás dőlése. Ékezetei is pontosak. S ezek azt jelzik, hogy képes volt tudatos, rendszeres tevékenységre is céljai eléréséért. A kezdőbetűi alig díszesebbek vagy nagyobbak a többinél, ami valóban csak a tevékenységét, személyét megillető jogos elismerés igényét jelzi, nincs benne becsvágy. Az írásban érezhető valamiféle hosszúkás jelleg, de az ováljai, ha nem is teltek, többnyire jól kivehetőek - s ezek együttesen azt jelzik élete összességében elégedetté tehette őt.
Címkék: levél 2008 festők autográf Finnország Európa-bélyeg: levélírás Halonen Pekka
2008-ban az Európa-bélyeg témája a levélírás volt. Finnország ez alkalomból olyan bélyeg-párost jelentetett meg, melyre férj és feleség szerelmes levelei kerültek.
Címkék: festmény levél 2008 autográf Finnország Európa-bélyeg: levélírás Halonen Pekka Halonen Maija
A kanadai bélyegpár ismertebb szereplője Marconi 1874-ben Olaszországban jómódú családban született. Magántanárok tanították. Egyetemre sem járt, de kora jeles fizikusainak előadásait hallgatta, tanulmányait követte. Hertz kísérletei felkeltették figyelmét a láthatatlan elektromágneses hullámok iránt. Húszévesen otthonában elkészítette az első adó-vevő készüléket. Majd egyre inkább kezdte foglalkoztatni, hogy nagyobb távolságra is megoldja a vezeték nélküli jeltovábbítást. 1896-ban Londonban bemutatta első készülékét és szabadalmaztatta is. Ekkor készült róla az a fotó, amely a bélyegre került. Folyamatosan fejlesztette találmányát. Ennek egyik jelentős sikere volt, amikor 1901 decemberében Új-Foundlandon (Kanada) lévő állomásán vette a tengeren túlról az angliai Cornwall-ból érkező első üzenetet, az S betű három rövid morze-jelét. (A bélyegkép hátterében morze-jelek látható). 1909-ben kapott Nobel-díjat sikeres fejlesztéseiért. A következő évben már sikerült közel tízezer kilométeres távolságra (Írországból Argentínába) üzenetet továbbítania. Cége is szépen prosperált, Marconi dúsgazdag lett. Kétszer nősült, elsőkét 1905-ben, majd 1927-ben. Élettörténetében kegyes hallgatás övezi az utolsó két évtizedét vagy csak a szakmai részéről ejtenek szót. Ha eláruljuk, hogy a második házasságkötésekor a tanúja Benito Mussolini volt, már sejthetjük miért. Marconi beleártotta magát a politikába, belépett a fasiszta pártba, s jelentős tisztséghez jutott. Talán nimbuszát azért nem sikerült ezzel lerombolnia, mert a világháború kitörését már nem érte meg. 1937-ben a temetése alatt 2 percre elhallgattak a világ rádiói.
Aláírásában egyetlen tollfelemelés van, a kezdőbetű után. A szöges árkád tankönyvbe illő példáját láthatjuk az M-betűjében, amelynek kezdővonala is méretes. A középzónából kimagasló árkádos kezdővonalat láthatunk az n-betűben is, és szintén kimagaslik árkádot képezve az r-betű is. Ezek mind arra utalnak, hogy határozottan követte az elképzeléseit, s nem engedett beleszólást dolgaiba, meg volt győződve az igazáról. Bár határozottság és szigorúság van ebben az írásban, de ott buzog benne az alkotóerő is. E kettő együttese adja a lényegét. Ráadásul, ha megnézzük azt a szöges M-et minden csúcsa egyre kisebb lesz jobbra tartva. Ezt a tendenciát a középbetűk magasságában is megfigyelhetjük, azaz a név vége felé kisebbek lesznek. Nem egymás utáni sorrendben nézve, hanem az árkádos kezdővonalú r-et és n-t összehasonlítva, valamint „a többi” betűt (a-co-i). S ez némileg enyhíti a megítélését ennek a határozottságnak, hiszen mégiscsak van valamiféle visszafogottság a külvilág-mások terére érve. Érdemes azonban azon elgondolkodni, hogy a magánhangzók – amelyek inkább a lelkiség, a belső világ „hangzói”,mint a „többi betű”-hoz tartoznak, tehát nem kapnak hangsúlyt az aláírásában. S érdemes az „a” és az „o” betűt összehasonlítani, az egyik jól olvasható, a másik nem. Ennek betűszimbolikai értelmezése alátámasztja az előzőeket. Azaz, hogy ő elsősorban a munkájának élt. A betűk következetes jobbra dőlése az utolsó i-betűig kitart, ám az i betű már álló, de a csúcsa és előreszaladó ékezete általi egyenes ugyancsak a dőléshez igazodik, így aligha tűnhet fel, hogy a végén a dőlés változtatásával állítja meg a lendületét.