Maija Halonen (1873-1944) Maria Mäkinen néven az 1873-as év első napján született. 22 évesen zenésznövendékként ment feleségül a festő Pekka Halonenhez (1895.jan. 2). Az évek során szépen gyarapodott családjuk 4 fiúk és 4 lányuk született. Szerényen éltek. Maija szorgalmas nő volt: maga varrta a ruháikat, gondozta a kertet s mindemellett olasz, német, svéd és norvég nyelvből készített fordításokat finn nyelvre. Férjét 11 évvel élte túl.

Jó tagoltság és olvashatóság jellemzi az írást. Gondosság, fegyelmezettség, letisztult értékrend és eltököltség sugárzik belőle – még akkor is, ha egy tintafolt került a levélre. Az egymás közelébe került azonos betűk (a „foltos” sorban lévő K-k, az első sor k-i, a második és harmadik sor l-jei) közel azonos alakítása is a belső egységet jelzi. A k-betűk némelyikén a hurok nem a középzónában zárul hanem, mint egy kis zászló fent marad. A felső zónából érdelemnek még figyelmet a magas és felfelé tartó t-áthúzások, s van még egy végvonal a harmadik sorban, amiben felfelé tartó lendületet találunk. A betűk felső zónájánál magasabbra kerül a felkiáltójele is. A haladás, a fejlődés jeleiként arra utalnak, hogy bizonyára nem hagyta, hogy a mindennapok az élet nemes eszményeitől és értelmes céloktól megfosszák. Megbízhatósága és belső tartása jó háttér volt nemcsak gyermekei, hanem művész férje számára is, de semmi kétség afelől, hogy intellektuálisan is méltó társa lehetett.
Szerző: Grafofil  2011.06.19. 10:39 Szólj hozzá!

Címkék: nők levél 2008 autográf Finnország Európa-bélyeg: levélírás Halonen Maija

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr192959138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása