Az Edward Lear halálának századik évfordulójára megjelent négydarabos bélyegsor 32 pennys tagjára a Nonszensz ábécé egyik verse került, mégpedig a C-betűjé, melyhez kedvenc macskáját rajzolta le.

Foss kiscicaként került Lear hazához 1873-ban. A far,ka azért lett rövidebb, mert a szolgája arra a babonára alapozva, hogy a macska nem hagyja el, azt a helyet ahol a farka van, levágta és elásta. A cirmos kandúr a gazda kedvence lett, s számtalan alkotásában megjelent. Amikor elpusztult, nem telt bele három hónap sem és gazdája is elhunyt.

"C was a lovely Pussy Cat; / its eyes were large & pale; / And on its back it had some stripes,/ and several on his tail." Ez a rajz alatti négysoros versike (háromnak tűnik, de mégis négy!). Az első sorában szinte tapintható az a szeretet, melyet a „lovely Pussy Cat” szavak jelentését körbeveszi, a betűméret növekedése is jelzi, hogy fontos számára az, amit ott megjelenít. Néhány határozott t-áthúzás is látható (its, stripes, tail). Érdekesek a d-betűi is, olyanok, mintha bókolnának, vagy mintha hízelkednének. És a „had some” szavaknál minta belefeledkezne a vonalak rajzolásába, húzza tovább a d „farkincáját” s ezáltal egybeírja a két szót. Ha a sorvonalakat követjük: íveltet, lefelé tartót és majdnem egyenest is láthatunk.

Tavaly ünnepelhettük születésének kétszázadik évfordulóját, de ez a bélyeg annak a sornak a része, mely halálának centenáriumi évében jelent meg. Ezen a 27 pennys bélyegen egy 1864-ben saját magáról készített rajza alatt egy sornyi kézírást láthatunk: egy búcsúzó formulát és az aláírását.

1812-ben született Edward Lear különös figura volt. Sokgyermekes családba született, és gyakorlatilag nála 21 évvel idősebb nővére nevelte fel. Gyermekkorától epilepsziával küzdött majd társult hozzá a depresszió, a légzési problémák és gyengülő látás is. Idővel komolyabb pocakot növesztett és a szemüveges szakállas bácsikává változott. De az angol abszurd költészet egyik nagy képviselője lett. Műveit állítólag gyermekeknek szánta, ehhez képest sok bennük a frivol utalás. A limerick nevű versforma megalkotója. Szövegeihez maga készített rajzokat és zenét is. Rajzolóként, illusztrátorként is számon tartják. Már fiatalon madárillusztrációk készítésével oldotta meg megélhetését. Tudjuk, hogy tanította rajzolni Viktória királynőt is. Utazásai kapcsán számtalan tájképet festett.  25 és 35 éves kora között Európa és Ázsia tájait járta. Sosem nősült meg, inasával élt. Kedvelte a Földközi-tenger vidékét, így az 1870-es években San Remo-ban telepedett le.  Itt lett kedvenc macskája egy kandúr. Miután a macska 14 évesen kimúlt, az ő állapota is egyre rosszabb lett. Néhány hónappal később, 1888 elején Edward Lear szívbetegségben hunyt el 75 évesen. Három kötet madár- és állatrajzot, hét útikönyvet és négy kötet nonszensz-verset hagyott hátra, valamint a Tennyson verseihez készített illusztrációit.

Az eredeti rajzhoz nem ez az írás társul, ezt valahol másutt lelték. Nézzük előbb az aláírását! Egybeírta a két névelemet, bár azt nem mondhatjuk, hogy egy mozdulattal írta le az egészet. Hiszen a vezetékneve kezdőbetűjét hozzáillesztette a keresztnév végéhez, majd egy tollfelemelést követően írta ki családneve többi elemét. A végére tett egy pontot, és még egy enyhén domborodó vonallal is aláhúzta. A név közepén lévő oválok (a, d) nyitottabbak, mint a név elején és végén levők) A Lear névnek nemcsak a kezdőbetűje jelentősebb, mint a keresztnévé, hanem a középbetűi is magasabbak és erőteljesebbek is. A név elő kerülő búcsúzó formulában érdemes a „yours” szócskára egy pillantást vetni: mennyi szög van benne … másutt pedig nincsen! Miért kellett ennyi erőfeszítés leírnia ezt? Talán nem volt annyira őszinte ez a gesztus? A következő hosszú szó t-betűjét meg érdemes elmenteni a hosszú t-áthúzások mintagyűjteményébe.

Ez a bélyeg az elmúlt évben jelent meg Giovanni Pascoli olasz költő halálának 100. évfordulója alkalmából. Egyik versének kézirat-részlete látható rajta. Ő pedig mintha csak a múltba nézne a képen. S valóban ez a vers a költő múltjának egyik legszomorúbb eseményét jeleníti meg.

Pascoli 1855 utolsó napján született. Ifjúkorát egy családi tragédia árnyékolta be. Apját ismeretlen támadók lelőtték, amikor ő 12 évében járt. Mire elérte a felnőttkort, meghalt anyja és több testvére is. Politikai eszméi miatt be is börtönözték 23 évesen. 1882-ben amikor végre lediplomázott, görögöt, latint és olasz irodalmat kezdett tanítani, és maga mellé vette életben maradt testvéreit. Szoros kötelékben volt két nővérével, tervezte, de kötött házasságot mégsem. 1886-ban jelent meg első versgyűjteménye. Egyszerű, tiszta hangon szól költészete, mégis a modern líra felé nyitott utat. Gyakran természeti vagy hétköznapi témák, klasszikus ihletésű és politizálók versek is találhatók életművében. 1905-ben már a Bolognai Egyetemen tanított és elismert alkotó volt. Politikai nézeteire hatottak az olasz nacionalizmus eszméi is. Egyre több angol szerzőt fordít. Jelentősek irodalomtörténeti tanulmányai is. Sajnos mivel depresszióját évekig alkohollal enyhítette az májbetegséghez, majd halálához vezetett. 1912 áprilisában hunyt el 56 évesen.

A bélyegre kerülő hiteles kézirat annak a versének (La cavalla storna) az első változatát jeleníti meg, melyben apja halála elevenedik meg. Öt kétsoros szakasz került a bélyegre. De fellelhető az eredeti kézirat, így a bélyegre került versrészletet ebből mutatom meg.

A címet ugye kicsit jobban közelítették a verstömbhöz. S a bélyegen a gyengéd „csíkozással” jól becsapták a szemünk, és a sortartás egyenetlenségét szinte észre sem vesszük. S az eredetin jobban látszik, mint a bélyegképen, a befelé tartó margó is. A kezdőbetűi nem jellegzetesek, valódi kiemelő szándék nem érződik rajtul. A t-betűje már a címben is szemet szúrhat, s a vers első soraiban is láthatunk még néhányat. A t-áthúzása legalább olyan hosszú, mint a t-törzsvonala, és jellegzetesen a törzsvonal tetejére illeszti és mindig felfelé tart. A harmadik versszakban találhatunk még egy ún. lírai d-betűt is. A g-betűi bár hurkoltak, a hurkok-bekötések az alsózónában maradnak. A zónák aránya az írás egészében nagyjából kiegyensúlyozottnak tekinthető. Mivel másutt nem látunk ilyesmit, valószínűleg, hogy a költő kifelé ható indulata a címsor végvonalába sűrűsödött.

Goethe és Paraguay? De hiszen egy világirodalmi nagyság szinte bármely ország bélyegén felbukkanhat. Azért van ennél konkrétabb magyarázata is. A Colegio Goethe 1893-ban a német bevándorlók gyerekeinek iskolájaként nyílt meg Paraguay fővárosában. A ma is működő intézmény 1993-ban ünnepelte alapításának 100. évfordulóját. Ez alkalomból két bélyeg is megjelent: az egyiken Goethe egy festményen látható, a másikon – melyet itt bemutatunk – rajzolt portréja alatt egy kézirata kapott helyet.

A címből és a nem túl hosszú és még rövidebb sorokból joggal következtethetünk arra, hogy a német költőfejedelem egyik versét láthatjuk a bélyegen. Goethe jellegzetes kézírását – még így döntve – is megcsodálhatjuk. Persze akár rajzokat vagy tudományos feljegyzések is találhattak volna kéziratai között, hiszen Johann Wolfgang von Goethe nemcsak író és költő volt, hanem sokoldalú tudós is.

Találunk érdekes végvonalakat (a címsor és az első sor végén) szinte olvashatatlanul fonalassá váló szót (a harmadik sor végén). S bár ahogyan a szótávolságok a megfelelőek, éppúgy a középzóna méretéhez illik a megválasztott sortávolság is, ami mivel az alsózónás hurkai cseppet sem visszafogottak, láthatunk az alsó sorba behatoló szárat (a második sor végén), valamint olyanokat is, amelyek bár nem akadnak össze más betűkkel, de éppen csak el tudják kerülni azokat. Goethe sokféle g-betűinek elemzése biztosan nagy örömet adna a szexuál-grafológusoknak is.

Az angol romantikus irodalom kimagasló alakja került a harmadik bélyegre az 1971-es irodalmi évfordulók sorba. Walter Scott a skót költő és regényíró születésének 200. évfordulója volt abban az évben. (Bár ő nem a költői munkássága révén lett ismert. De ide illik, és így a bélyegsort teljes egészében bemutattuk.)

Skót nemesi család sarjaként Edinburgh-ban született 1771 nyarán, itt tanult később az egyetemen jogot, hogy apját kövesse az ügyvédi pályán. Egy gyermekkori paralízisben a jobb lába lebénult. Nagyon sokat olvasott, többféle nyelven is. 1797-ben nősült. Verses balladákkal kezdi irodalmi munkásságát az 1800-as évek elején, s ezek írásával akkor hagy fel, amikor feltűnik Byron, mint vetélytárs. 1815-ben jelent meg utolsó nagy költeménye. Ekkoriban fedezte fel egy régi kéziratát, amelyet nagyon gyorsan be is fejezett, így kerülhetett publikálásra 1814-ben a Waverley című regénye. Scott a történelmi regény műfajának megalapozója, s ennek köszönheti hírnevét is.  Jól keresett regényeivel, s ebből nagy építkezésbe kezdett. A húszas évek közepén amikor a kiadó, amelyért kezességet vállalt, tönkrement Scott anyagi helyzete megroggyant. Megözvegyült. S szinte csak azért írt napestig, hogy hiteleit rendezze. Ekkor derült ki, hogy már álnéven több műve is megjelent. A skót és brit történelmi témák mellett, feldolgozta folytatásokban Napóleon életét is. Utolsó történelmi regénye 1829-ben jelent meg. A következő évben szélütés érte. Majd két évvel később 61 évesen, amikor Itáliába ment, hogy gyógyuljon, hajózás közben rosszul lett, hazatérve érte a halál.

Mindenféle sallangoktól mentes, sőt inkább leegyszerűsített Walter Scott aláírása. (De hát regényíróként körmölhetett eleget, s ettől nyilván praktikusabbá, hatékonyabbá válhatott a kézírása.) Még a kezdőbetűi sem jellegzetesek. Egyetlen betű „emelkedik” ki felfelé és lefelé is, és az S-betű, de ez sem igazán, hiszen viszonylag keskeny és alig ismerhető fel. Az ováljai (a, o) jobbra nyitottak. Érdekes az, hogy, hogy egyetlen alkalommal sem húzza át a t-betűit. Így a egyetlen és így leghosszabb horizontális szakasz az aláírásában a W-betű kötővonala. S hiába nagybetű elvben ez a W, nem sokkal magasabb, mint az őt követő középzónás betű. Ha a két-két hasonló betűt (l és t) nézzük, azok megformálása is más, valamivel alacsonyabb és szögesebb lesz a név végére. A középzónás betűméret is ingadozó. A névelemek nagyon közel kerülnek egymáshoz. S ezeket tollfelemelés nélkül írja le.

A 18. századi angol költő halálának 200. évében britek alkalmi bélyegsorba tették Thomas Gray-t, arcképével és aláírásával együtt.

Londonban született 1716 végén. Több testvére is volt, de csak ő cseperedett fel egyedül. Anyjával maradt miután szülei szétköltöztek. Majd nagybátyjánál élt, közben az etoni főiskolai évei boldogan teltek, szívesen töltötte idejét olvasással és barátokra is talált. 18-22 évesen Európában utazgatott egy barátjával. Tudós tanár lett a cambridge-i egyetemen, versírásba komolyan csak 26 évesen vetette bele magát. Nem volt termékeny szerző, és rendkívül kritikus volt önmagával, így kevés művét adta közre. Egyszer még nemzeti költőnek is választották, de ő inkább tanár maradt. Csak élete végén kezdett újra utazgatni. 55 évében járt, amikor elhunyt. Cambridge-i nyughelyén neve alá az „Elégia egy falusi temetőben” szerzője meghatározás is oda került.

Gray névaláírása mindössze öt betűből áll. A családneve remekül olvasható, a T-betűje meglehetősen érdekes, inkább G-nek tippelnénk, ha nem sejtenénk róla, milyen betű lehet. Csak az utolsó két betűt köti össze, a többi különáll a többitől. A dőlése egyenletes, és egyik zóna sem dominál túlzottan a többi rovására, és mindegyikben találhatunk egészséges hurkokat.

Három évfordulós angol szerző bélyegsorának első címletére került halálának 150. évében Keats. Rajzolt profilja szinte aláírására néz.

John Keats 1795 októberében született Londonban. Ő maga nem volt szép férfi, mégis a Szépség költőjének nevezik. Mindössze három kötete jelent meg rövid életében, és csak az utókor ismerte fel alkotásainak jelentőségét. Az angol romantikus költő-triász eredeti és szinte modern alakja. Szerb Antal szerint semmilyen fordítás nem adhatja vissza verseinek intenzitását és sajátos hangulatát. Gyermekkora nem volt idilli, kamaszként árvaságra jutott, majd Fanny iránti szerelme sem teljesedhetett be, hiszen az előrehaladott tüdőbaj jelentkezett nála. Rómába ment, hogy gyógyulhasson, ám 1821 februárjában elhunyt, még 26 éves sem volt.

Az aláírás jól olvasható. A név egységeit tollfelemelés nélkül veti papírra. A két névelem között kicsit a távolság. (S ez nem tipikusan jellemző Keats aláírásaira, felmerülhet az a lehetőség is, hogy kicsit „csalt” a bélyegtervező ezzel.) Kezdőbetűi talán némileg egyénibbek, mint a többi betűje, ami azt jelezheti, hogy nem kívánta túlzott mértékben magára irányítani a figyelmet. A kezdőbetűi közül a J ugyan magasabb, mégis a K megformálása a tetszetősebb. Keats-nek ebben az aláírásában megfigyelhető, hogy az egyetlen alsózónás betű (J) nem mélyed le az kellően, mely jelezheti akár a gyengülő fizikumot, vagy akár azt hogy nem akar belemerülni a fizikai körülményekbe, sokkal szívesebben időz a közép- és a felsőzónában. Ha a középzónás betűket vesszük sorra, azok mérete ingadozó (o-n; e-a-s) különösen a szinte „felugró” o betű zavar be az összképbe. A legkisebb középzónás betűnek (n) másfélszerese a legmagasabb (s), ez a méretkülönbség azért is érdekes, mert mindkettőnek azonos a helyzete, azaz a szó végén vannak.  S ha már a szóvégekre figyeltünk: érdemes szemügyre venni az aláírás utolsó vonalát, az s-ből indított t-áthúzást! Érdekes a magánhangzók vizsgálata is, az „o” betű nem szélesebb, mint az „e”, pedig lehetne! Viszont a „a” betűje az o-hoz viszonyítva telt.

Éppen születésének centenáriumának évében került a hat jelentős finn nőt bemutató bélyegsor egyik tagjára a svéd nyelvű finn költőnő Edith Södergran. Rajzolt portréja mellett nemcsak aláírása, hanem kéziratos sorai is láthatóak.

Edith Södergran 1892 áprilisában született. S egy Szentpétervárhoz közeli finn falucskában nevelkedett. Szülei házassága nem volt boldog, talán ezért maradt ő az egyetlen gyermekük. Apja üzletember volt, aki veszteségeit követően alkoholizmussal majd TBC-vel küzdött.  1907-ben hunyt el. Anyja, aki jelentősebb vagyonhoz is jutott, érzékeny és művészetkedvelő nő volt. Anya és lánya különleges kapcsolatban voltak, az apa jó ideig nem is élt velük. Edith németnyelvű iskolában tanult Szentpétervárott. Jó tanuló volt, különösen kedvelte a francia nyelvet, és idővel a svédbe is belemélyedt. 16 évesen tudta, meg hogy ő is TBC-s lett, s abban az időben jó ha tíz évnyi túlélési eséllyel számolhatott. Hosszabb időt töltött Svájcban szanatóriumban, mely igen jó hatással volt rá intellektuálisan is. 1916-ban jelent meg első verseskötete. A következő évben jött a forradalom, minden vagyonukat elvesztették. A háborús „élmények” is gazdagították költészetét. Ahogyan a szerelem is fel-felbukkant benne, bár betegsége miatt tartós kapcsolatot nem alakított ki. Expresszív költészetét ugyan nem ismerték el széles körben az életében, ma már Finnország egyik legfontosabb költője. 15 évig küzdött a TBC-vel, 1923-ban hunyt el.

Hogy az aláírás és a szöveg egyszerre keletkezett volna, ezt nem tudni, de ugyanaz a kéz írta őket. Ahogyan az aláírásban is megfigyelhető az első betűk gyakran vannak távolabb a többitől a szövegben is. S a nagybetűi tetszetősen formáltak. A kisbetűi az aláírásban egyszerűen és tisztán formáltak. A svéd nyelvű kéziratrészletben beszúrás és áthúzás is van és a betűk kevésbé szépen formáltak, mint az aláírásában. Ami elfogadható, ha az alkotás hévében születettek ezek a sorok. Ezt támaszthatja alá az is, hogy szűkösebb és tágasabb szavakat is láthatunk. A leginkább elnyújtott szó a 4. sorban a „landet”, melyet a következő sorban nagy kezdőbetűvel újra láthatunk (Landet), s ott mind a betűi keskenyebbek mind a betűtávolságok kisebbek. A t-betűi is határozottságot sugallnak. Az alsó zónában több a hiányzó betűrész, míg a felső zónás hurkok többsége teltebb. Ez az írás a koncentráltságot is mutatja az érzékenység mellett.

Dan Andersson születésének centenáriumára kiadott bélyegpáron a kék szín dominál. Az azonos címletű bélyegek egyikét északi fenyves-erdő látható. Az alsó sarkában lévő szavak együttese „a sötétség és hontalanság dalnoka” meghatározást adják. A svédek körében igen kedvelt költőnek ez az egyik címkéje, de tartják a szegények és az északi erdők poétájának is. A bélyegpár kisebb bélyegére a költő rajzolt portréja és annak hátterébe kézirat-részlet került.

Daniel Andersson éppen 125 éve 1888. április 6-án született. Szülei tanárok voltak. Egy kis faluban nőtt fel. Tanítással, favágással, mezőgazdasági munkákkal próbálta a család megélhetéséhez hozzájárulni, majd a család úgy döntött a 14 éves fiút Amerikába küldik. Ám visszatért és újra családja körében töltötte éveit. Ekkor már kezdett verselgetni.1914-ben került népfőiskolára, ahol még lelkesebben vetette magát bele az alkotásba. Annak ellenére, hogy egyszerű neveltetésben részesült, mégis tanult emberré lett. Kiplinget és Baudelaire-t fordított svédre. Játszott hegedűn és harmonikán.1918-ban, harmincévesen egy tanárnőt vett feleségül. 1920-ban hírlapírói munkát keresett Stockholmban, egy szállodában szállt meg, ahol rovarirtáshoz használt mérgező anyag belélegzése okozta véletlen halálát.

Bár más Dan Andersson kézírást nem találtam, valószínűsíthető, hogy az ő kézírása került a bélyegre. A háttérben már-már megbújó kéziratrészleten nem sokat láthatunk, csak 12 sorból néhány szót. A jó ritmusú, „praktikus” írás, a letisztult íráskép a meglehetősen nagy sorközökkel, és a vélhetően kis betűmérettel, elmélyültségre és autonómiára való igényt jelez. Azért az érzékenység (pl. a dőlésingadozásban) is tetten érhető ebben a részletben. Ugyanakkor ott vannak az írásban azok az apró jelek is, amelyek arra utalnak hatással akart lenni környezetére, de semmiképpen sem a személyével, hanem legfőképpen gondolatai által. Érdekes megoldások inkább a felső zónában figyelhetők meg, az alsó zónában inkább csak huroktalan szárakat láthatunk. Miközben a zárkózottságot is tetten érhetjük a, az élményekre való fogékonyság is megjelenik. Úgyhogy nyugodtan kijelenhetjük: tipikus költői írás ez.

Kezdjük a költői bélyegek sorát Eduard Mörikével, azzal a német poétával akivel legutóbb papként találkoztunk. Ezzel a 2004 szeptemberében megjelent alkalmi bélyeggel születésének 200. évfordulójára emlékezett a német bélyegkiadás. Az igazán hangulatos bélyegen tintatartó, szemüveg és a kéziratos versre helyezett toll látható.

Sajnos a takarás miatt nem sokat láthatunk a kéziratból. A költemény címe „Ein Tännchen grünet wo ...” (Egy fenyő kivirágzik, ha…). Állítólag! Bár a kéziraton lévő cím nem tűnik négytagúnak. Ám az első sorában lehet ez a szöveg. Más Mörike-kéziratokat látva, aligha lehet kérdés, hogy ezeket a sorokat is ő vetette papírra.

A dőltbetűs írás tetszetős. A sorkezdő nagybetűk egymás alatt kellemes látványt nyújtanak. A szóközök nagyok, a sorközök viszont nem annyira nagyok, hogy kényelmesen beleférjenek a felső és alsó hurkok is a sorokba, így azok olykor közel kerülnek egymáshoz. Az alsó sorok végén hasonló elemeket (f vagy g betűk lehetnek) figyelhetünk meg.

Két évvel ezelőtt már egy hónapot a költészetnek pontosabban olyan bélyegeknek szenteltem, melyeken költők keze nyomát is felfedezhettük. Nos szerencsére van még választék ilyen bélyegekből, így következzenek újra a "költői" bélyegek. Hiszen mi más illene jobban áprilishoz, mint a költészet!

Eduard Mörike költőre emlékeznek a halálának századik évfordulójára kiadott bélyegen. A háttérben lévő motívumok rá illetve költészetére utalnak: Cleversulzbach-i szélkakas (Mörike egyik híres versének témája), a költő árnyképe, tollszár és tintatartó látható. Ezek elé került kézírásával néhány szó és az aláírása.

Nagyon tetszetős (a bélyegen a szélkakas fölött lévő) „Ihr” szócska írásképe. Az írás stabilitása és fegyelmezettsége jellemzőbb középre kerülő a szövegben, mint ebben az egy szóban és az aláírásában. A kézjegy legérdekesebben formált betűje a keresztnevét jelző „E.” Méretében jelentős, ám lefelé nő, az aláírás többi részéhez viszonyítva a felső-, a közép- és az alsó zónát is magában foglalja, azaz maga a teljesség. Az M betűjét jó nagy kezdővonallal indítja. A fegyelmezettség az írást létrehozó mozdulatok öröme egyaránt tetten érhető kézjegyében. Mörike aláírásában a k-betű méretnövekedése és szép kidolgozása figyelemre méltó. A paráf a név kezdete elé halad majd visszatér a név végéhez, és ezt még egy a E-betűjének alsó ívéhez hasonló körív-kezdeménnyel díszíti.

Mörike apja orvos volt, az anyja egy lelkész lánya. A házaspár hetedik gyermekeként született (összesen 13 gyermek között). Kamaszkorában elhalt apja, s ő nagybátyjához került Stuttgartba, aki lelki hivatást szánt neki. Gimnáziumot követően egy evangélikus szeminárium tanulója lett. Ekkor találkozott egy csodaszép lánnyal, ám a szerelemből csak egy versciklus (Peregrina-ciklus) lett. Közepes vizsgája után vikárius lett, amit a folyamatos áthelyezések miatt nehezen viselt, s közben már hosszabb betegszabadságot is kért. Mörike kételkedett egyházi elhivatottságában, s szerette volna csak a költészetnek szentelni életét.1834-ben lett lelkész Cleversulzbach környékén (ma itt található múzeuma), s itt szolgált egészen nyugdíjazásáig, melyet ő maga kért 39 éves korában 1843-ban. A következő évtizedben német irodalmat tanított Stuttgartban, feleségül vett egy katolikus nőt, és született két lányuk. A tanítástól 1866-ban vonult vissza. A hetvenes évek elején elhidegültek feleségével, de megbékéltek egymással Mörike halála előtt, mely 1875 nyarán következett be. Eduard Mörikét a német romantikus költészet legnagyobbjai között tartják számon. Meséket is írt, és az antik a görög és római költészetet fordításával is foglalkozott.

Ezen a 2005 nyarán (születése napján) kiadott Sri Lanka-i bélyegen hegedülés közben jelenik meg Marcelline Jayakody atya alakja. A háttérben lévő kézírás és alatta a díszesebb és szinte megkomponált – feltehetően – aláírása. Szinte tapintható benne valamiféle zeneiség.

Az 1902. június 3-án született Marcelline Jayakody-t  a szemináriumot követően 1927 decemberében szentelték katolikus pappá. Már életében híressé lett és nagy hatással volt hazájában. A többségében buddhista vallású Sri Lankán bár bírálták egyes ténykedéseit, a katolicizmus mellett népe hagyományait is fontosnak tartotta, s ma már ezt elismerik. Nemcsak a hit embere volt, hanem zenéjét és irodalmi alkotásait említik. Nagyban hozzájárult szülőhazája egyházi zenéjéhez, és ő a szerzője Sri Lanka himnuszának is (1934-ben komponálta). Újságíróként is működött, valamint hazafiként is számon tartják. Hosszú élet adatott meg számára, 96 éves korában hunyt el 1998 januárjában.

A nagy egyház-reformer jobbra (a jövő felé) néz születésének 500. évfordulójának évében kiadott kevés színnel ellátott monacói bélyegen. Ám tekintetét mintha, a portréja mellett látható kálvinisták jelképre, a hugenotta keresztre emelné. Alakja mellett szinte megbújik az aláírása, mely Kálvin János neve és évszámai felett látható.

Mivel ezen a bélyeg igen kis méretben lelhető fel az aláírása, és ugyanez található, az előző posztban bemutatott bélyeg elsőnapi bélyegzőjén, annak képe került ide.

Ebben az aláírásában Kálvin a keresztnevét ugyan rövidíti, de ezt nevét képviselő egyetlen betűt szélesebbre írja, mint a családnevét. Ez a „szélesítés” akkor is megfigyelhető az I-betűjénél, ha kiírja az egész Iohannes nevet is. Az a nem túl jellegzetes I betű esetében, érthető, hogy karakterét más elemekkel erősíti meg, de ezek a vonalat jóval nagyobbak, szélesebbek, mint az eredeti betű magassága, ezért túlzónak tekinthetjük. Igencsak fontos számára tehát hogy már az első betűvel, az első benyomással nyomot hagyjon maga után. Meg kell kockáztatnunk, hogy olyan ember volt, hatással akart lenni másokra, s azt akarta, hogy észrevegyék.

Nagyon érdemes az, ahogyan a I betűt megerősítő felső és alsó vonal által létrejövő sávba kezdi írni a Calvin nevet. Itt is a kezdőbetűnek van ereje, a többi betűje kisebb, az Calvin l-je sem ér fel az odaképzelhető sáv felső részére. Az utolsó betűből kiinduló paráf is mutat még erőt és lendületet. Vajon mire utalhat, hogy csak a kezdőbetűk és a nevet lezáró vonal mutat erőt?

Kálvin születésének 500. évfordulója nem maradt ünneplés nélkül. Most azt a francia emlékbélyeget mutatjuk be, melyre a reformáció jelentős személyiségének portréjának hátterébe egyik kéziratának részlete is odakerült.

Kálvin János (1509 – 1564) vallotta „Gyermekkoromtól kezdve apám a teológiára szánt, de később úgy ítélte meg, hogy a jogtudomány gazdagabbá teszi azokat, akik gyakorolják. Ez volt az oka, hogy elszólított a filozófiai tudományoktól és jogot kezdtem tanulni. Ez nem igen volt ínyemre. Isten azonban titkos gondviselése által, végül más irányba fordította a gyeplőt. Kezdetben igencsak ragaszkodtam a pápista babonákhoz, de egy hirtelen megtérés által Isten leigázta és engedelmességre kényszerítette szívemet. Bár lelkem nagyon kemény volt, az igazi kegyességből alig kóstoltam valamit, máris lángoló buzgóság gyulladt fel bennem aziránt, hogy továbbhaladhassak abban.” Elhivatottságának köszönhetően Kálvin létrehozta a svájci reformáció sikeres ágát, amelynek alapján a református egyházak ma is működnek.

Kálvin nem olyan ember volt, aki ne harcolt volna eszményeiért, és ez tetten érhető más-más sorban lévő összeérő betűkben is. (Még akkor is ezt kell mondanunk, ha akkoriban még takarékosan kellett bánni az írásra alkalmas anyagokkal.) Ahogyan tettereje, úgy rendkívüli okossága, és helyzetmegoldó képessége is kiviláglik az írásából. Nem mondanám, hogy kellemes személyiség volt, de az bizonyos, hogy kiemelkedett az átlagból. S mivel mindent a céljainak rendelt alá, nem véletlenül lett az, aki.

Krakkó érsekét, az 1967 nyarán a bíborosok közé került Karol Woytilát 1978. október 16-án választották pápává. Rövid életű elődje nevét választotta, csak a második sorszámmal: így lett II. János Pál pápa. Közel 27 éven át volt a katolikus egyház feje egészen haláláig, 2005 áprilisáig.

A névértékkel is ellátott bélyegen pápai fotója, és a wadowicei Péter apostol temploma látható. Szent Péter a hagyomány szerint az első pápa volt, s a katolikus egyház a pápák védőszentjének tekinti. E templom előtt is áll II. János Pál szobor, melyet szülőhelyén a legismertebb lengyelnek és a legkedveltebb pápa emlékére emeltek.

Azon sem lepődhetnénk meg, ha pápai nevének lengyel változatát látnánk a bélyegen, hiszen gyakran írta alá nevét „Jan Paweł II” formában. Itt a hivatalos latinos változat a „Joannes Paulus PP II” látható. A kettőzött P betű, amely ott található II. János Pál aláírásában, a Joannes Paulus név és a végén lévő II-es között.  Ez a rövidítés hivatalos titulusát jelzi: Papa Pontifex.

A név betűi jól olvashatóak, ám a „sallangok” alig, talán nem is volt ez számára fontos. S e pápai aláírás egyszerűségét látva megkockáztatom a kijelentést, hogy soha nem tudott mélyen azonosulni mindazzal, ami ezzel a szereppel jár, és valójában szerep maradt számára. Olyan szerep, aminek érezte súlyát, amit vállalt, ami talán hozzánőtt, de mégis belül megmaradt annak, aki volt. Az írásban a középzóna méretéhez képest az alsó és felső zónás elemek jóval nagyobbak. A felső ugye a szellemiség, az alsó zóna pedig az ösztönélet területe. És ehhez a területhez tartozik a sport szeretete is. Pápaként is, amíg csak tehette, sportolt: síelt, úszott, hegyet mászott, szeretett kirándulni. Ifjúként színtársulatban is játszott. Az egészséges életszeretetre utalhat ebben az aláírásban a hurokkal képzett törzsvonal a Paulus név P betűnél, valamint J-betű megformálása is.

A Karol Wojtyła nyomában sorozat 2010-es bélyegsorának ezen eleme a wadowicei Boldogságos Szűz Mária főszékesegyházat mutatja. Nyilván a születéshez Mária alakja köthető, ráadásul ezen épület mellett áll a pápára emlékező szobor is.

A későbbi II. János Pál pápa gyermekként veszítette el édesanyját, 21 évesen pedig már csak ő élt a családból. 1942-ben kezdte meg papi tanulmányait és 1946-ban szentelték pappá. Ezt követően Rómában tanult, s találkozott a híres Pio atyával, aki megjósolta neki, hogy övé lesz „a legmagasabb tisztség az Egyházban”. 58-ban lett püspök, majd 64 nyarán Krakkó érseke. A pápaválasztó testület tagjává, a bíborosok közé 1967-ben választották. A bélyegnek erre a szelvényére kerülő Wojtyła aláírás tehát 1967 és 1978 közötti bő évtizedből való, 47-58 éves korából. Már nem volt fiatal, de élete teljében lehetett.

Ami rögtön szemet szúrhat, hogy mennyivel jelentősebb családneve, mely általában a hivatás területét is jelzi. Míg a keresztnév, mely inkább a személyes világra utal, jóval kisebb. Ez a méretkülönbség jelzi, hogy hivatása nagyon fontos számára, s meg lehet kockáztatni azt is, hogy bizony szeretett volna ott előbbre jutni. Miközben igen kisméretű a „card.” titulus, és csak következtethető, nem olvasható. Ez utalhat arra, hogy nem is annyira a státusz fontos a számára, hanem a státusszal járó lehetőségek, hogy az által, nézeteit és személyiségét átadhatja, nyomot hagyhat. A neve elé tett kereszt egyetlen mozdulattal hozza létre, alul hurkolva íródott, vélhetnénk akár t-betűnek is. A betűtesteket és a kötővonalakat nézve tágasnak tekinthetjük az írást. Az ováljai zártak, alig fedezhető fel belső rész bennük, még erős nagyításban is, csak az első a betűjében van „fehér” belső rész. A családnevét kezdő W betű a legkimagaslóbb betűje, legalábbis annak első vonala, ugyanis az következők egyre alacsonyabbak lesznek. Csak a vezetéknév írása közben emeli fel a tollát az j után a következő vonalhalmaz felel meg a „tyła” résznek. S itt van az aláírás legérdekesebb eleme, a kereszt, mely a méretével is túlnő a környező betűkön. A kereszt alakú t-betű nagy kedvence a grafológusoknak, ám ha figyelmesen követjük a vonalakat az ovál (o) majd a lefelé tartó vonás (j) után újra felfelé tart (t) majd újra az alsó zónában lelünk egy hurkolást (y) és ezután következik az a "lengyeles" l betű (ł) melynek áthúzása képezi a kereszt horizontális részét.

Szép számmal találhatunk olyan bélyegeket, melyeken a közkedvelt pápa alakja mellett aláírása is megtalálható. Ám nemcsak híveknek és bélyeggyűjtőknek, hanem a grafológia iránt érdeklődőknek is igazi különlegesség az a bélyegsor, melyet a Karol Wojtyła nyomában sorozat nyitányaként jelentetett meg a lengyel posta. A II. János pápaként híressé vált egyházi személyiségnek nemcsak pápaként, hanem bíborosként készült aláírása is helyet kapott rajta.

A közkedvelt pápa a lengyelországi Wadowicében született 1920. május 18-án. 90 évvel később 2010. május 18-án jelent meg ez a bélyegsor, melyre az ifjú és a középkorú Karoly Wojtyła fényképe is felkerült és láthatjuk őt pápaként. Az utolsó szelvényén pedig már II. János Pál pápa emlékműve látható, mely az egyik szelvényen lévő Boldogságos Szűz Mária bazilika mellett áll. A másik helyi épület a Péter apostol templom.

A bélyeghez kiadott alkalmi borítékon jobban látható a két aláírás, így ezt mutatom be. A két aláírás közül a pápai a jobban olvasható, és valahogy egységesebb és harmonikusabb is. Mégis szinte érezhető, hogy akár ugyanazon személy írhatta ezeket: egyrészt az azonos dőlésből, másrészt a jellegzetes zónaarányból. Mindkét aláírásban a középzónás betűknél "méretesebbek" az alsó illetve a felsőzónába kerülő részek.

2001-et Stefan Wyszyńszki Bíboros Évének nyilvánította a lengyel parlament, így emlékezve a jelentős egyházi vezető születésének 100 évfordulójáról. Emlékbélyegén a portréja mellett egyik nemes gondolata: „Szeretem a hazámat, mint a saját szívemet, és mindent, amit az Egyházért teszek, a kedve szerint teszem.” olvasható.  A legfelső halványabb sávban aláírása is helyet kapott.

Stefan Wyszyński  1901. augusztus 3-án született. Tizenévesen veszítette el anyját. Egy papnevelde majd egy szeminárium diákja lett. Éppen a 23. születésnapján szentelték pappá. Később jogi doktorátust szerzett. 1946-ban lett Lublin megyéspüspöke, 1953-ban pedig bíborossá nevezte ki a pápa. Lengyelország prímásaként igyekezett a politikai elittel párbeszédet fenntartani, s ezt a Szentszék nagyra értékelte. Ám az egyház érdekeit védve gyakran került őrizet alá „államellenes” ténykedése miatt. Egyházi méltóságként nagy szerepe volt abban, hogy pápává választották barátját, Karol Wojtylát. A „lengyel Katolikus Egyház legyőzhetetlen védelmezője" életének 80. évében hunyt el. Tisztes temetést kapott hazájában. Életéről film is készült.

Ebben az aláírásban először a zóna-arányokat érdemes szemügyre venni. Azért is, mert harmóniában van választott hivatásával az, hogy a felső zóna dominál, azaz a szellemiség területe. A név két legmagasabb betűje az elején és a végén van. (A bélyegen lévő világos és sötétebb sávok által könnyebben láthatjuk ezt.) A két neve közé ékelt „Kardynal” szóban azonban nincsen olyan terjedelmes betű, mely kimagaslana a sorból. Szakadások, azaz nagyobb távolságok csak a középső és a családnevének leírásában vannak. Ezek közül a „legizgalmasabb” a szétszakadó d betű. Érdekes még a középső névelem utolsó betűjének megformálása is. Az a betűi szépen kiírtak, bár van jónéhány olyan betűje, melyet csak kikövetkeztethetünk. A hajlékonyság és a szigorú következetesség jelei egyaránt megtalálhatóak benne.  Stefan Wyszyński aláírását látva teljesen hihető, amit olvastam róla: hogy karizmatikus személyiség, határozott és erélyes egyházvezető volt, autoriter vezetési stílussal.

Születésének 150. évfordulójára emlékezve Maironis éve lett 2012 Litvániában. A legismertebb litván romantikus költő a bélyeg képén papi viseletben ül kezében könyvvel. Mögötte egyik versének kézirata. A háttérben balra pirossal leghíresebb kötetének (Tavaszi hangok) címe olvasható.

A 8 soros vers (vagy részlet) alatt a névaláírása van. A sorok elején díszesebb kezdőbetűket látunk. Tiszta tagolás, jól elkülönülő, bár kicsit hullámzó sorok jellemzik a kézírást. Az álló írásban „érezhetünk” némi dőlésingadozást is. Az aláírása nagyobb méretű, mint a vers betűi, és annak kezdőbetűjét nem cifrázza. Amit a végén vesszőnek vélünk, az határozott vonalú és az alsó zónába is leérő s-betűje.

Jonas Maciulis egyszerű paraszti családba született 1862 novemberében. Családjában lengyelül beszéltek. A szentpétervári katolikus teológiai akadémián tanult, majd a Kaunas-i papi szeminárium rektora lett, később a vilniusi egyetemen irodalomprofesszora. Maironis néven először 1891-ben publikált. Sok verséből szinte népdal lett. Drámákat, librettót és irodalmi kritikákat is írt. A litván pap-költő, aki a klasszikus nemzeti költészet megteremtője sokat tett a litván nyelvért is, hetvenévesen hunyt el 1932-ben. Otthonában kapott helyet és az ő nevét viseli a litván irodalmi múzeum.