Maironis2012.jpgSzületésének 150. évfordulójára emlékezve Maironis éve lett 2012 Litvániában. A legismertebb litván romantikus költő a bélyeg képén papi viseletben ül kezében könyvvel. Mögötte egyik versének kézirata. A háttérben balra pirossal leghíresebb kötetének (Tavaszi hangok) címe olvasható.

A 8 soros vers (vagy részlet) alatt a névaláírása van. A sorok elején díszesebb kezdőbetűket látunk. Tiszta tagolás, jól elkülönülő, bár kicsit hullámzó sorok jellemzik a kézírást. Az álló írásban „érezhetünk” némi dőlésingadozást is. Az aláírása nagyobb méretű, mint a vers betűi, és annak kezdőbetűjét nem cifrázza. Amit a végén vesszőnek vélünk, az határozott vonalú és az alsó zónába is leérő s-betűje.

Jonas Maciulis egyszerű paraszti családba született 1862 novemberében. Családjában lengyelül beszéltek. A szentpétervári katolikus teológiai akadémián tanult, majd a Kaunas-i papi szeminárium rektora lett, később a vilniusi egyetemen irodalomprofesszora. Maironis néven először 1891-ben publikált. Sok verséből szinte népdal lett. Drámákat, librettót és irodalmi kritikákat is írt. A litván pap-költő, aki a klasszikus nemzeti költészet megteremtője sokat tett a litván nyelvért is, hetvenévesen hunyt el 1932-ben. Otthonában kapott helyet és az ő nevét viseli a litván irodalmi múzeum.

Szerző: Grafofil  2013.01.06. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: vers aláírás 2012 papok költők autográf Litvánia Maironis Maciulis Jonas

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr174998062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása