A kanadai posta 2002-es centenáriumi bélyegpárjának helyi híressége Sandford Flaming. A Fleming név nagyon ismerősen hangzik, de ő nem azonos a Nobel-díjas skót orvossal. Bár Sandford Fleming (1827-1915) is Skóciában született, 17 évesen fivérével együtt kivándorolt Kanadába. 1851-ben ő tervezte az első kanadai bélyeget, a hód képével ellátott 3 pennyst. 1855-ben megházasodott, feleségével hat gyermeket neveltek fel. Kezdetben földmérőként dolgozott, majd vasútépítő lett, közülük is a leghíresebb a 19. században új hazájában. Több jelentős kanadai szakmai szervezett alapítója lett. S nem kis része van abban, hogy ma is használatos időzónákat bevezették a világon. Már életében számos elismerésben részesült. 70 éves korában (1897-ben) Victoria királynő lovaggá ütötte. De ezt követően sem tétlenkedett. Nagyszabású elképzelése, hogy a Csendes-óceán mélyén távírókábel vezessen a brit birodalom államai között, a „Red Line” 1902-ben teljesedett be. (Erről emlékezik meg ez a bélyeg.) 88 évesen 1915-ben hunyt el.

Fleming g-jének szára már nagyon közel kerül a perforációhoz. A név elejét inkább a hurkok, a második felében a ívek jellemzik. Mindez fogékony, befogadó, életszerető embert sugall. Érdemes megnézni az m és n betűket és az azokból alakuló girlandokat. A bár „ming”-rész a középzónában valójában girlandok sorozata, melyek a név vége felé egyre szélesebbek lesznek, a magasságuk pedig egyre csökken. A „Fle”-rész hurkai, mintha lufik lennének, játékosan hajlanak egymáshoz. Az e betűtől nézve szinte egymás fölé kerülnek. Leginkább az első két betű ér össze. A díszesebb F-betű felül és az l hurkának együttesében elfektetett szív-formát is sejthetünk.

A kanadai bélyeg-páros emléket állít két személyiségnek, illetve a kommunikáció terén sikeres tettüknek. Hiszen 2002-ben volt a centenáriuma az óceán-alatti kommunikációs kábel kiépítésének, mely Sandford Fleming nevéhez köthető, ahogyan a vezeték nélküli távíró lehetőségének beteljesedésének is Marconi által.

A bélyegek közös eleme a kiterített glóbusz, melynek középpontjában az amerikai kontinens látható. Az azonos névértékű bélyegek alján szövegesen csak a legfontosabb infókat közlik angol és francia nyelven is (The Pacific Cable – Fleming – Cable du Pacifique, Wireless telegraphy – Marconi – Telegraphie sans fil). A hasonló színezésű portrék és szimbolikus tárgyak képén, vezetékek és áramlások jelzése is észrevehető. Marconi oldalán a morze-jelek is kivehetőek. A bélyegszélek halványabb tónusa a bélyegpár közepén halvány vibrálást eredményez. E sáv mentén jelenik meg elfordítva az aláírásuk. Alapvonalukat tekintve azonos távolságra a szélektől, ám Fleming utolsó betűje nagyon közel kerül a perforációhoz. Első ránézésre hasonlónak tűnik a két aláírás, amiatt, hogy mindkettőnek következetes a dőlése. Még érdekességként meg lehet említeni, hogy Fleming skót származású, Marconi ereiben pedig anyai ágon ír vér is csörgedezett. Fleming kanadaivá lett, az ifjú Marconi vezeték nélküli információtovábbítási sikere is köthető Kanadához, hiszen az Angliából küldött jelet Kanada partjainál várta 1901. végén.

Az „Írek Nagy-Britanniában” bélyegpár közelmúltat képviselő alakja, a médiaszemélyiség Eamonn Andrews, aki a 20. század második felében jelentős személyisége lett a brit televíziózásnak. Fotója alján az aláírása is helyet kapott a bélyegen.

Andrews olvasható aláírásában erőteljesen érződik a jobbra haladás, ami a közönségre, másokra ható embernél nem is meglepő. Észrevehető, hogy valamivel nagyobbak a magánhangzói, mint a nevében lévő mássalhangzók. Ez jelezheti, hogy inkább a szívére hallgatott, inkább az érzelmei irányították. Még az is igazolhatja ezt, hogy a személynevét kezdi jelentőségteljesebben. Bár ez azt is jelezheti, hogy inkább közvetlen ember volt, nem szeretett „hivataloskodni”. Itt azért említsük meg, hogy gondosan kiteszi a nevének kezdőbetűjéhez tartozó jelet, és hosszú kezdővonallal képezi azt az E-betűt.

Az „Írek Nagy-Britanniában” bélyegpár történelmi alakja Edmund Burke, aki az egyik legfontosabb politikai gondolkodó volt a 18. századi Angliában. Nemcsak festett portréja, hanem aláírása is megjelenik a bélyegen, így a történelmi adatok mellett, a személyiségvonásait is kutathatjuk.

Burke aláírásában a vonalak szárazak, betűi közül csak néhány azonosítható. Az aláírás dőlése viszont egyenletes, alapvonala enyhén emelkedik, s ehhez jön még ráadásként a hetyke szóvég. Ezek együttesen jelzik, hogy olyan ember, aki tudja, mit akar, és ha kitűzött egy célt, azt követi is. Nemcsak a kereszt- és családi nevét írja egybe, hanem az egész név egyetlen folyamatos vonallal készült, nincs jele annak, hogy felemelte volna a tollát. S ez azért is figyelemre méltó, hiszen ő még valódi mártogatós tollal írhatott csak. Ez számomra azt sugallja, hogy alapvetően egységre törekedett, önmagával, céljaival. Bár a vonalak szárazságából, szigorúságából azt sejtem, hogy ez olykor makacssággá, megingathatatlansággá is válhatott.

Június az Ikrek hava, ezért bélyeg-párokat mutatok be. Olyanokat melyek együtt jelentek meg, de külön-külön is érvényesek. A rajtuk szereplő személyeknek talán volt némi közük egymáshoz, olykor csak azonos évben születtek, netán valami más köti össze őket.

Születésének századik évfordulójára emlékezve több színben és címletben is megjelent az a bélyeg, melyre a realizmus norvég irodalmának egyik nagyja, Kielland került. A feje fölött ott van aláírása is, melyet érdemes szemügyre venni.

A Kielland név végén van egy pont és az utolsó betű alá is még tesz valamilyen jelet. Ez lehet akár eredetiségre utaló jelzés is. A betűk azonosíthatóak, keskenyek mégis van az írásban valamiféle elegancia. A d-betű, mely az Alexander szóban és a családnév végén is megtalálható, más-más formát vesz fel. Az l-betűk hurkát a középzónában köti be, ami utalhat arra, hogy gyakorlatias ember. A kezdőbetűkben megvastagodott vonalakat láthatunk. Az L alsó íve ettől stabilabb lesz, és a betű megőrzi kecsességét. Az A-ban egy erős talpat képez, amely akár szép is lehetne, ha ívvel és nem szöggel kapcsolódna a következő elemhez. A K felső kiegészítő vonala is megvastagodik középen. A vonal átível a családnév fölött elérve az utolsó betűjének határát is. Ám mégis valahogy eltúlzott. A betű ettől kiegyensúlyozatlanná válik. Bár ha a K törzsvonalának aljára került volna egy kisebb-nagyobb ív, akkor talán kevésbé lenne ilyen. Az érdekes, hogy a vastagítások helyének a sorrendje: alsó zóna, középzóna, felső zóna. És végül a „csúnyaság”-ról, ami bizonyára elsőként szemet szúrt. Az A-betű áthúzásáról van szó, mely igencsak hosszúra sikeredett s még az L-betűt is áthúzza vele. Elgondolkodtató vajon miért negligálja evvel nevének ezt a részét.  Ennek a vonalnak egyetlen pozitívuma, hogy nem vág bele a d betűbe, hanem kikerüli azt.

Az egykor népszerű brazil író és politikus születésének 100. évfordulójára megjelent egyszínnyomásos bélyeg alján megjelenik aláírása.

Halála után 50 évvel megjelent Werfel emlékbélyegen – majdnem – teljes szépségében jelenik meg a világhírű német író aláírása. Szokatlan, ám nagyon hatásos, ahogyan az arca, tekintete a keretet teljes egészében kitöltő aláírás betűi mögé kerül.

Bár nem teljes egészében látható rajta az aláírás, hiszen a paráf egy része nem került rá, azért van mit vizsgálnunk. A két névelem nagyon közel van egymáshoz. A középbetűk nagysága a név végéhez közeledve egyre kisebb lesz (ran … er…e). Ugyanez a tendencia figyelhető meg, ha a nagybetűket és a két- és háromzónás betűket nézzük (F magasabb, mint a W, a z alsó szára lejjebb nyúlik, mint az f-betűé).  Az egyes névelemek betűi kötöttek, a kezdőbetűk után sorakozó kisbetűket tollfelemelés nélkül írja le. Az amúgy jó ritmusú írásban találhatunk megtorpanást, kontrollálást jelző szögesedéseket vagy „töréseket”: n-z kapcsolása, r-f kapcsolódása, az l alsó íve, ha nem is szöges, de érződik, hogy a spontán lendületet eltérítette.

Hemingway születésének 100. évfordulójáról bélyeggel emlékezett meg Kuba. A neves író két évtizedet töltött a karibi szigetországban, s ott írta világhíres, Az öreg halász és a tenger című kisregényét. A bélyegen nemcsak a neves író mosolygós arcképe, hanem e regényének jelenete, s a hatalmas hal rajza fölött aláírása is megjelenik.

Hemingway (1899-1961) szeretett élni, enni, inni és élvezni, amit a pillanat adott. A kalandokat sem vetette meg. Műveiben férfias témák jelennek meg, stílusát erőteljes tömörség jellemzi. Viselkedésében is ilyen sallangoktól mentes ember lehetett.

Az aláírás kiírt, a betűk jól azonosíthatóak. Bár az Ernest és a Hemingway között még találunk valamit. Ez egy kettőzött ívnek tűnik, valójában M betű, hiszen a középső neve Miller volt. A betűi életteliek, azok vonalai testesek. S bár írás kötött és lendületes a betűk mégis egyenesen állnak. Az m és n-betűk girlandos kötését figyelhetjük meg, mely befogadó-készséget jelölhet. A horizontális és vertikális terjedelmét tekintve az írás kiegyensúlyozott, tehát a vágyai és lehetőségei között nem veszett el.

A név betűihez járuló elemek (paráf) egyike a végére kitett pont, a másik a családnév aláhúzása. A keresztnévnél is láthatunk egy hatalmas áthúzást. S bár ez a t-betűhöz tartozik, akkor is elgondolkodtató: miért húzza át ezzel személyes nevét, s ezáltal önmagát? S bár ez tisztes távolban van a betűk alapvonalától, azért a hurkokhoz hozzáér vagy belevág. A középzóna az, amely szigorúan véve, a valóság, ami felül vagy alul van (felső- vagy alsó zónában) az a fantázia, a misztikum, a tudatalatti, az ösztönök, a nem evilági élményekkel határos világ. S bár a betűit nem csonkítja, érdekes, hogy a felső- és alsózónás hurkok, betűrészek mindegyikébe „belerondít” valamelyik horizontális vonallal. Hogy miért? Talán ha nemcsak aláírását vizsgálnánk, meglelhetnénk a magyarázatot.

Danilo Kiš születésének 75. évfordulójára megjelent montenegrói bélyegen nemcsak fotója, hanem nyolc kézzel írott sor szavai és szótöredékei adnak lehetőséget, hogy a kézírás alapján néhány jellemvonását is felvázolhassuk.

Az írás erős ösztönösséget jelez. Van benne valami gyermeki, vibráló, de mégis természetes. Egyszerűségében is erőteljes, s ez határozott elképzelésekre, autonómiára utalhat. Aki így ír, az viselkedésében, megnyilvánulásaiban spontán, azaz „olyan volt, amilyen” semmi megjátszás nincs benne. De az is valószínű, hogy akár rosszkedvű, akár feldobott volt, amit abból környezete érzett, ő annál többet, mélyebbet élt át. Minden pillanatát megélte. A zárt és még magukba záródó vonásokkal gazdagodó betűk belül érlelt élményeket sugallnak. A zár betűformák és árkádok ellenére az írás egésze mégsem szigorú vagy hideg. Az érzékenység mellett a harcosságot (legalsó sor t-betűje) és egyfajta keménységet (főleg az n-betűk szöges duktusa) is tetten érhetünk benne.

A legjelentősebb angol regényírók egyike látható ezen a bélyegen, s a háttér egén feltűnik kézírása is. Hogy miért adott ki bélyeget éppen Lengyelország Joseph Conrad születésének 150. évfordulójára? Életrajza ismeretében világossá válik.

Joseph Conrad egyéb kéziratai között számos lendületesebb, spontánabb írás akad, ez feltehetően olyan kézirat, ahol az olvashatóság fontos szempont volt. Jóval kötöttebb és szinte kötetlen írások is felbukkannak kéziratai között, s ebben is találunk erre is, arra példát. Ám nem megkérdőjeleznünk, hogy az ő írása került-e a bélyegre. Még az is lehet, hogy éppen másolt vagy „letisztázott” szöveg. Hiszen a sorok alapvonala hullámos. Ez nem hajós múltjának köszönhető, hanem lehet a másolás és az alkotási folyamat sajátja is. Az írás alapvetően kötött, bár olyankor akadnak benne betűre bontott szavak is (pl. 4 sor első szava „said”). Éppen itt látszik legjobban, hogy nemcsak az alapvonal hullámos különböző magasságúak a felső szárak is („said he”), mintha különböző magasságú árbocok lennének. De térjünk vissza a kötöttséghez. a másik véglet, amikor különböző betűelemeket kapcsol össze. Ilyesmi az első szóban (without) láthatjuk, hogy az i-betű pontjából azonnal indul a következő betű. (De rendkívül szép példáit láthatjuk ennek Conrad más kézírás mintáiban!)

André Malraux halála után 20 évvel nemcsak hamvait helyezték el a párizsi Panteonban, bélyeggel is megemlékeztek róla. Egy híres fotója alapján készült rajz és aláírása került az egyszerű kék nyomatú bélyegre.

Az írás lendületes és kötött. Ha olvasnánk az aláírást, hamar feltűnne, hogy a név két elemének csak az elején azonosíthatóak a betűk, minél hátrébb kerülnek annál elnagyoltabbak. A kisbetűknél karakteresebbek a nagy kezdőbetűk, ám ezek sem túlzott gondosságukkal vagy díszítettségükkel különböznek: az A ívelt kezdővonalával, az M pedig lenyúló (második) törzsvonalával lesz egyedi. Nemcsak a kezdőbetűk, hanem a névelemek utolsó vonásai is jeleznek valamit. Mindegyik végvonal inkább a tér bal felére tart, vissza, önmaga felé. Ez jelzi, hogy a megnyilatkozás és a védekezés egyfajta kettőssége jellemzi a közösséggel, másokkal való viszonyát. Olyan ember lehetett, aki jó érzékkel találja meg a lényegeset, aki „betalál” egy-egy szavával. Ahogyan franciásan mondanánk: frappáns. Az aláírás paráfja valójában egy határozott vonal, mellyel aláhúzza nevét. Az enyhén domború vonal tiszteletteljes távolságból kíséri az aláírás betűi. A vonal egyik vége „eltűnik” a rajzon.

A szlovén nemzeti megújulás központi alakjának bélyegéhez jól illenek Szlovénia színei (fehér, piros), melyek a feketével egészülnek ki. Anton Tomaž Linhart halálának 300. évfordulójára megjelenő bélyeg alján korabeli ruhákban lévő emberek sziluettje jelenik meg. A hátteret kézzel írott sorok adják, a középpontjába az aláírása kerül.

A német nyelven alkotó Nobel-díjas író Bulgáriában született, így nem meglepő, hogy szülőhazája bélyeggel emlékezett meg születésének 100. évfordulójáról. Azon sem kell meglepődni, hogy kettőzött portréja mellé az aláírása is odakerült. Hiszen sírkövére is csak a nevét vésték rá, híven követve aláírásának vonásait.

Az írás lendületről és pontosságról egyaránt tanúskodik. A dőlése közel egyenletes. Olyan személyt jelez, aki tisztában van azzal, mit akar tenni vagy mondani, és azt a kellő hatékonysággal kivitelezi.

Az aláírás legfőbb jellegzetessége, hogy „hosszúkás”. Bár az oválok (itt a-betűk) szélessége arányos a magasságukkal. Ezt az érzetet az adja, hogy a kétzónás betűk nem duplán, hanem háromszor-négyszer olyan magasak, mint a középzónás betűk. Bár a betűnagyagyság, azaz a középzónás betűk magassága nem lehet nagy. Az „érdekesebb” mozzanatok is a felső részeken vannak, így aztán felsőzónás lesz az írás, ami nem meglepő egy alkotónál. Az E-betű felső ívét úgy köti lendülettel az l-hez, hogy azon felül, magasan képez hurkot. Ugyancsak magasra kerül a kettőzött t-betű áthúzás is. Ettől a lendülettől halad egyre magasabbra az alapvonal is.

Spanyol származású zsidó szülők gyermekeként született a román határhoz közeli Rusze nevű bolgár városban. (Akkor még Bulgária az Oszmán Birodalom része.). Az anyanyelve egy spanyol dialektus és a bolgár nyelvet is használta.  6 éves, amikor családja Angliába költözik, s ott újabb nyelvet kezd szokni. Amikor apja meghal, a három fivér anyjukkal Bécsbe kerül. Anyja nemsokára egy német férfihez köti életet, így 8 évesen újabb nyelvvel barátkozhat. A család Zürichbe költözik, de ő visszatér Bécsbe, hogy a kémia doktora legyen, 1927-ben. Eközben sokat utazik, megismeri későbbi feleségét is. Fordításokból tartja el magát, s elkezdi írni első regényét. A harmincas évek közepétől kezdi publikálni műveit és megnősül. Amikor 1938-ban Hitler bevonul Bécsbe, Angliában telepednek le, 1946-ban megkapják a brit állampolgárságot. 1963-ban elveszíti feleségét, s súlyos depresszióba kerül, egy zürichi nő segíti, hogy átvészelje a nehéz időszakot, ő lesz 1971-ben a második felesége. Sokat utazik, írja önéletrajzát, 1981-ben megkapja a Nobel-díjat. Egyre visszavonultabban él, s amikor újra megözvegyül, végleg Zürichben telepedik le. Ott hal meg 1994-ben. S bár bolgárok és izraeliek, britek és osztrákok, spanyolok és németek, svájciak és franciák is magukénak érezhetik őt, valójában egyik nemzethez sem tartozott. Leghíresebb műve első regénye a Káprázat lett. Ő maga főművének a Hatalom és tömeg c. esszéjét tartotta. Úti jegyzetei, drámái is figyelemre méltóak.

Az olasz író születésének 100. évfordulójára megjelent bélyegen Dino Buzatti (1906-1972) rajzos portréja mellett háttérként leghíresebb regényét idéző kép, s annak sötétkék egén fehér betűkkel jelenik meg aláírása.

Aláírásában főleg a kezdőbetűkben jelennek meg a plusz hurkok és ezekben érthető tetten a „zártság”, a többi betű alakítása egyszerű, tisztán olvashatóak. Érdekes még, hogy mindkét kezdőbetű egy kicsit „lelóg” az őket követőkhöz képest. Az írásban van egyfajta vaskos egyszerűség, amely alapján lassú vagy közepes írástempót állapítanánk meg, ennek azonban ellentmondanak az i-betűk ékezetei, melyek mind előrébb kerülnek, mint a betű teste, s ezzel előrehaladásra utalnak. Mondhatnánk úgy: fontolva haladó. Bár az utolsó i-pontját a t-áthúzásából teszi ki (látható: egy vonalba esnek), a keresztnév i-jének ékezete is nemcsak magasra, de távolra is kerül az i-betű törzsvonalától. Érdemes megnézni, hogy a név két utolsó betűjének (ti) alapvonala kerül a legmagasabbra, na meg azt is, hogy az égbolt kékje milyen hűen követő az név „dallamos” alapvonalát.

Gondoltam, a költők mellett az írók se maradjanak le, ezért május hónapban ők, illetve a kezük nyomával megjelenő bélyegek kerülnek bemutatásra. Akik már a korábbaik közül beleillenek, ők is megtalálhatóak az „írók” csoportjában.

Születésnapja, október 10. a finn nemzeti irodalom napja. Ez a bélyeg is ezen a napon jelent meg, 150 évvel születését követően. Rajta finnül a legismertebb verse, a Szívem dala olvasható, s a jobb alsó sarkában látható Aleksis Kivi aláírása.

Gondosan formált betűk jellemzik az írást. A nem túl jó képminőség most segít abban, hogy jobban érzékeljük a vastagabb, tintával töltődött részeket, melyek főleg a lefelé tartó vonalak valamint a vékonyabb felfelé tartó vonalakat. A név első része rövidítve, a kezdőbetűvel szerepel, utána jogos a pont, ám láthatunk egyet a vezetéknév után is. S bár furcsán hathat, de már ezt a pontot paráfnak kell minősítenünk.

Apollinaire születésének 100. évfordulóján nemcsak azért kerülhetett a Franciaországgal határos kisállam bélyegére, mert az avantgárd művészet neves alakja, hanem olyan híresség, aki valóban élt Monaco-ban. Az egyszerű bélyen közepén rajzolt portréja, az alján aláírása látható.

Az amerikai romantika nagy neve jelenik meg azon a bélyegen, amely születésének 200. évfordulójára jelent meg hazájában. Poe (1809-1849) egyik eredeti fotója alapján készült festmény került a bélyegre, s annak aljára arany betűkkel odakerült az aláírása is.