Leonyid Ivanovics Glibov (1827-1893) első versét, „Az álom” címűt 14 évesen írta, húszévesen pedig megjelent első verseskötete. Legjelentősebb munkái a valamivel több, mint 100 meséje, melyeket 1853-tól kezdve publikált. 1858-tól gimnáziumi tanár lett. 1861-ben alapított egy lapot, melyet két évvel később megszüntettek az orosz hatóságok, Glibov műveit betiltották és élete végéig szemmel tartották, rendőri felügyelet alatt élt. A 74 évesen elhunyt szerző öt nappal halála előtt írta utolsó meséjét a gyerekeknek a reményről és az ifjúságról. Művei már életében népszerűek lettek, hiszen meséi közel álltak az egyszerű emberekhez. Gyermekek számára írt történetei újabb kiadásokban jelennek meg. Fonetikus átírása nevének Glibov, ám a világhálón gyakran Hlibovként találhatunk rá. A nyelvet jól ismerő grafológus kollégám szerint, ezért mert az ukránok a g-t gyakran h-nak hangoztatják.

Aláírásában, akik emlékeznek még a cirill betűkre "LGlibov"-nak megfelelő betűket ismerhetik fel, a betűket egy vonalkompozíció, paráf követi. Az aláírás alapvonala enyhén felfele tart, csak a paráf „húzza” le valamelyest, ám a paráf vége határozottan felfelé lendül. Érdekes ennek is a végvonala, de az aláírás legizgalmasabb része a két kezdőbetűből képződő alakzat. A nagy „L-et ugyanis nem alul, hanem felül kapcsolja a „G”-hez (ami ugye egy eltolt fejű latin T-hez hasonlít leginkább). Így szinte megduplázza az L-betűjét, s egy M betű rajzolódik ki, ha a „G” felső áthúzó-vonalától eltekintünk. Ha az aláírás egészét nézzük, olyan érzetünk támadhat, mintha egy madárraj repülne éppen felfelé.