A 18. századot képviseli, s bár akkor még világbajnoki cím nem létezett, az bizonyos hogy korának legjobb sakkozója lehetett. A zenetörténészek is számon tartják a nevét. A sakk nagy alakjainak sorából kihagyhatatlan, hiszen színrelépésével új korszak kezdődött a „királyok játékában”.
François-André Danican Philidor 1726 szeptemberében zenész családban született, amely már egy évszázada ontotta a tehetségeket. A zenészek között tanult meg sakkozni 5-6 évesen, aztán ahogyan sorra verte a többieket, 14 évesen már kezdett sakkozni a sakkozók franciaországi központjában a Café de la Régence-ban. Itt játszott „új-angliai” barátja, Benjamin Franklin ellen is. Az akkori legjobb francia sakkozó, Legall de Kermeur tanította, de hamar túltett mesterén. 1747-ben találkozott már a korszak két legerősebb játékosával vívott meg, a szíriai Philippe Stamm-mel és az angol Sir Abraham Janssen-nel, s őket legyőzve tudhatta magát nem hivatalosan a világ legjobbjának. 23 évesen, 1749-ben jelentette meg könyvét, az Analyse du jeu des Échecs-t, mely ugrásszerű fejlődést jelentett a sakk elméletében és alapmű maradt legalább egy évszázadig. A könyvben kilenc különböző megnyitást elemzett. Ő volt az első, aki felismerte a gyalogok jelentőségét. Híres mondata: „A gyalog a sakk lelke.” Elemezte a futók és bástyák bizonyos pozícióit, ami ma is alapeleme a sakkelméletnek. A zenéhez is volt affinitása, hiszen karénekes fiú korában szerzett egy motettát, később pedig, 1754 után operáival is feltűnt. Sakkozóként híres vak-szimultánjaival ejtette ámulatba kortársait, melyeket mindig nagy közönség előtt játszott több, olykor egy tucat játékos ellen, és persze a játszmák nagy részét meg is nyerte. Még idős korában, 67 évesen is képes volt rá, hogy két partit játsszon egyszerre vakon, és mindkettőt megnyerte. 1792-ben hagyta el Párizst, a forradalom kitörésekor Londonba menekült. Itt érte a halál, 1795-ben 69 születésnapjához közeledve. Philidor tanításaira vezethető vissza Európa nemzeti sakkiskoláinak kialakulása.
Alapvetően kötött az írás, csak középtájon a „h” és „i” betűnél szakad meg a folyamatossága. A második i-betű után azonban már nem emeli fel a tollát. A d betűnek a középzónában nincs teljes oválja, ám a felsőzónás hurka lesz telt, a d után egy újabb ovál következne, ha az o betűt keresnénk, azt sem látjuk. Láthatjuk viszont hogy marad még a lendületből, megjelenik ez a név végén az r-betű felsőzónába beívelő végvonalában. De ugorjunk még az elejére, ahol két nagybetűvel rövidíti használt neveit, s ezeket gondosan hozzáköti a név többi eleméhez.
