Az ukrán bélyeg éppen a zeneszerző születésének 125. évfordulójának évében jelent meg. A bélyegen az arcképétől balra munkásságára utaló motívum valamint aláírása is látható.

Igor Sztravinszkij (1882-1971) az elmúlt század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt. Az orosz népzenei ihletésű balettzenéivel kezdődött pályája. Igazi újító volt, a hagyományos formákat új tartalommal töltötte meg, a tradíciókra és modern hatásokra egyaránt fogékony volt. Nemcsak műveivel, hanem zongoristaként és karmesterként is nagy hírnévre tett szert.
A harmincas évek végén többszörös személyes veszteségek érték, s egészsége is meggyengült, a második világháború kitörése előtt költözött Amerikába, s jóval túl az 50. évén kezdett ott új életet. Hazájától nem szakadt el, amikor visszalátogatott örömmel fogadták az idős mestert.
 
Cirill-betűs aláírásában sok szögesedést láthatunk, és bár a vonalak erőteljesek, ám a betűk megformálása itt-ott megbicsaklik. A betűformák zártak, szűkösek. A betűk dőlése azonban nagyon egyenletes. Mindezen jellemzők együttesen olyan emberre utalnak, aki szigorú önmagával, és kemény munkához szoktatta magát, s az sem kizárt, hogy erejét meghaladóan tevékenykedik. Az is elképzelhető, hogy mély belső életét  ebben a formában képes feldolgozni (erre utalhatnak a kerek betűk - o, a és nála az "C" /sz-hang/ - belsejébe kerülő kis vonások is.)
Szerző: Grafofil  2011.02.28. 08:22 Szólj hozzá!

Címkék: 2007 aláírás zeneszerzők muzsikusok Ukrajna Sztravinszkij Igor

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr332696665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása