Születésének 100. évében jelent meg ez a Szlovénia színeivel komponált emlékbélyeg a legeredményesebb szlovén sakkozóról. A sakkbábuk és töprengő fotója magától értetődő elem. A neve nyomtatva is látható, de ott van aláírása is.

Nem véletlenül van ott az aláírás mellett nyomtatottan is a neve, hiszen az aláírása nem mondhatni, hogy olvasható. Az egyetlen mozdulattal létrehozott vonalkompozícióban a következő betűk sejthetőek: „VPirc”. A nagy M-betűhöz hasonló forma valójában egy szép hosszú kezdővonallal induló keskeny V-betű, no meg a P-betű hurkos törzsvonala. S így már könnyedén megtaláljuk a P fejét is, mely a legjobban kimagaslik a kompozícióból. S egyáltalán nem meglepő egy szellemi sport művelőjétől. A P feje nem sokkal szélesebb, mint a hurkos törzsvonala. A P-ből kis kezdővonallal indul az i betű, az követheti az r-nek megfelelő vonás (becsapós hogy az i-pontja ide került), majd a záró-vonal, mely a név utolsó betűjének felelhet meg. Persze az sem kizárt, hogy az i-pontja a helyén van, ez esetben előtte van egy fölösleges vonás, és a név utolsó két betűje már csak egy vonás jelzi. A „VP” monogram betűk után szinte felkapja a következők talpát, bár az utolsó vonás legalsó pontja már megközelíti a kezdőbetűk alsó pontjának egyenesét. Van ebben az aláírásban valamiféle belső feszültség.
Pirc 1907 decemberében született még a Monarchia területén a higanybányászatáról ismert szlovén Idrija nevű városkában. Ljubljanában és Bécsben földrajzot és történelmet tanult, ám a sakknak szentelte életét. 1935 és 1953 között öt alkalommal lett jugoszláv bajnok. S a délszláv csapat erőssége a sakk-tornákon. 1950-ben lett nemzetközi mester, és 1953-ban nagymester. Nevéhez kötődik a Pirc-védelem. 72 évesen, 1980 nyarán hunyt el Ljubljanában.
Szerző: Grafofil  2011.10.06. 11:31 Szólj hozzá!

Címkék: 2007 aláírás sakkozók Szlovénia Pirc Vasja

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr613070125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása