200 éves a homeopátia – áll az 1996-os német bélyeg baloldalán. A középső részen tükrözött szöveg pedig a homeopátia alapelvét latinul: „hasonló hasonlót gyógyít”. A korban nagyon divatos árnykép a homeopátia atyját, Samuel Hahnemann-t ábrázolja, alatta a kézjegye.

Christian Friedrich Samuel Hahnemann 1755-ben Meissenben született, s számos családtagja dolgozott a helyi híres porcelángyárban. Ifjúkorában elsajátított több európai nyelvet (angol, francia, olasz, görög, latin) később még néhány keleti nyelvben is jártas lett.
1779-ben kapta meg orvosi diplomáját, s egy szász falucska orvosa lett. Megnősült és lett 11 gyermekük. Munkája mellett sokat olvasott és fordított, majd 1784-ben feladta praxisát és nyelvtanárként és fordítóként működött. Egy orvosi értekezés fordítása közben gondolkodott el azon, hogy egy betegség olyan szertől fog meggyógyulni, amely egészséges embereknél e betegség tüneteihez hasonló tüneteket produkált. Úgy vélte minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Kutatni kezdett ebben az irányban. Az eredményeit először 1796-ban publikálta. A homeopátia gyorsan elterjedt a folyóiratoknak köszönhetően, és azért mert korabeli gyógymódoknál kellemesebb volt. Később a homeopátiára vonatkozó összefoglaló művét 1810 és 1842 között hat alkalommal jelentette meg.
1811-ben családjával Lipcsébe költözött és ott az egyetemen új rendszerét tanította. Ám ehhez orvosi értekezést kellett benyújtani, amit a következő évben meg is védett. 1835-ben Párizsba költözött, s ott hunyt el 88 éves korában.
Hahnemann aláírásban a név végén lévő két n betűje kisebb lesz, s ezt a csökkenő tendenciát a megnagyított e betű után folyamatosan érezhetjük. Ez az e legszebbre sikeredett a magánhangzói közül. A kezdőbetűi se túlzottak, se nem nagyobbak. De nagyon érdekes a h betűje, főleg azért mert szinte bedől az előtte lévőkhöz viszonyítva. Több helyen is van megszakadás az írás folyamatában. Mindkét kezdőbetű után felemeli a tollát, valamint a családnévben lévő n-betűt az előtte és az utána következő résztől is elszakítja, szinte ott árválkodik.
Szerző: Grafofil  2012.07.29. 10:20 Szólj hozzá!

Címkék: 1996 aláírás homeopátia orvosok Németország kémikusok Hahnemann

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr634505367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása