1874. áprilisában született egy előkelő és befolyásos horvát családban. A Mazuranic családhoz hasonló státuszú volt a Brlic család is, melybe házassága révén került. Olvashatott, tanulhatott, nyelveket beszélt és Ivana egész életét családjának, az oktatásnak és az alkotásnak szentelte. Hatgyerekes anyaként képes volt a gyermekek világával azonosulni.

Első verseit franciául írta, majd 1903-után oktatási témájú cikkeket kezdett publikálni, 1913-ban jelent meg első könyve. 1916-ban jelent meg Régi idők horvát meséi című kötete, mely a legnépszerűbb és legismertebb műve lett. A szláv és horvát hagyományból vett motívumokkal alkotott saját történeteket. Élete hátralévő részében is írt történeteket. Munkáit több nyelvre is lefordították és több ízben jelölték a Nobel-díjra is. 1937-ben ő lett az első nő, akit a Horvát Művészeti és Tudományos Akadémia tagjai közé választottak. 1938 szeptemberében Zágrábban hunyt el.

Portréja az írás nagyobb részét takarja, ám a felső részen lévő címből kikövetkeztethetjük, hogy valamely művének kezdete lehet a kéziraton. A bélyen aljára kerülő soron jól láthatjuk a nagy szóközöket, és az arca mögötti részen figyelve az írást a sorközökről is megállapíthatjuk, hogy azok inkább normál-nagy tartományba eshetnek. E kettő kombinációja pedig önállóságra vagy „saját világra” utal a grafológusok szerint. S ezt egy meseírónál nem is meglepő. Az írásban láthatók szép hurkok is, mégis inkább a fegyelmezettségre, komolyságra utaló határozott formák (olykor szögek) vannak túlsúlyban. Az írás dőlése is közel egyenletes, de korántsem merev. Az írásban megjelenik a belső érzékenység és egyfajta szigor önmagával szemben.