Apja katonazenész volt és németül beszélt, anyja magyarul, alig érthették egymást. Ám egy évvel házasságkötésük után már megszületett Ferenc fiúk, Komáromban 1870-ben. Bár amikor Prágában tanult Dvorák javasolta hogy inkább zeneszerző legyen. Lehár a zenei pályafutását színházi hegedűsként kezdte. Már elmúlt harminc, amikor 1902-ben bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, mely világsiker lett. Innentől a librettók, komponálás és bemutatók között zajlott az élete. A siker és az elismerés is kísérte. A Bécsben töltötte évek után 1910-ben letelepedett Bad Ischl-ben. 1925-ben már filmre vitték egyik operettjét. Az operettek mellett a 20-as években kezdett igényes daljátékokat írni. 1934-ben volt az utolsó bemutatója, akkor már elmúlt hatvan éves. A háborús éveket ugyan másutt töltötte, de betegen ismét visszatért az osztrák fürdővárosban álló villájába. 1948. október közepén ott megválasztották Bad Ischl díszpolgárává. A hónap végén pedig temették. Saját szerzeménye csendült fel sírjánál – kérésére – a Volga dal.

Azért különösen érdekes a kotta alá helyezett aláírás, mert így könnyebben felfedezhetjük benne a zenei jelekhez hasonló formákat. A név középső részén „ehár” részben alig van látványosság, nem úgy a kezdő és a záró-formában, ezek már szinte nem is betűk. Az aláírás végén „zászlós” kottafej ismerhető fel, azt pedig egy megvastagodott lefelé az alsó zónába cikázó vonal egészíti ki, mindez hivatott nevéből a Ferenc részt. A kezdőbetű lendületes csigavonal hasonlít a felette lévő kotta violinkulcsához, bár nekem a felső része inkább a hegedű-csigáját juttatja eszembe. Ennek alsó „szára”, azaz az alján képződő hurok egy része az alsó zónába kerül.