Az izraeli bélyegsorozat elsői között megjelenő bélyegen Ernest Bloch portréja mellett Schelomo című csellóra és zenekarra írt versenyműve kapcsán Salamon király alakjára vetül a fény. A kottarészlet rózsaszínje köszön vissza Bloch aláírásában a bélyeg-szélen.

Ernest Bloch a svájci származású amerikai zeneszerző 1880 nyarán született Genfben. 9 évesen kezdett hegedülni, de hamarosan a komponálás fontosabb lett számára. Brüsszelben, Párizsban és Münchenben tanult. 1913-ban írta első és egyetlen operáját a Machbetet. 1916-ban telepedett le az Egyesült Államokban. Éppen ebben az évben született csellóra és zenekarra írt műve a Schelomo, más zsidó témájú művekkel egyetemben. Színpadi és kamaraművei, versenyművei között fel-felbukkan ilyen ihletésű. Sőt a zenetörténészek második korszakát, mely kb. a 20-as évek közepéig tart „zsidó periódusának” tekintik. Felesége és három gyermekük is követi a zeneszerzőt, s az egész család az Államokban telepedik le, 1924-ben kapja meg Bloch az állampolgárságot. A második világháború gyengíti élet- és alkotókedvét, ám a háború után lendületet kap, kísérletező kedve fokozódik. 78 évesen (néhány héttel 79. születésnapja előtt) hunyt el Portlandben 1959-ben.
Bloch aláírása olvasható, egyszerű, de letisztult vonalvezetés jellemzi. Alapvetőek kötött, olyannyira hogy a két névelem sem különül el, bár a kezdőbetűk elkülönülése tetten érhető. Egészen egyszerű nyomtatott formájú E betűvel indít, mely után egy kis szünet majd egy mozdulattal írja le az „rnest”szót még hozzáírva a B betű törzsvonalát is, a B ívei azonban elválnak a törzstől, s így kirajzolódik egy 3-mas szám az aláírásban. A harmadik egysége a névnek a „loch” rész, melyet ismét tollfelemelés nélkül vetett papírra. Még a végvonalát érdemes megnézni mely hosszúra nyúlik, s mintha az lenne a célja, hogy tiszteletteljesen távolságtartásra kérje a külvilágot.
Szerző: Grafofil  2012.02.13. 11:19 Szólj hozzá!

Címkék: 1995 aláírás zeneszerzők Izrael Németország Bloch Ernest

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr963618250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása