Görög_letter_2008_blog.jpgA levélírás témához 2008-ban a görögök kettős bélyeget jelentettek meg, pontosabban egy bélyegpárt. Az itt bemutatott bélyeg ugyanis folytatása a kisebb címletűnek, látható is, hogy nincs fehér keret a baloldali perforáció mellett. Arra is kerültek íróeszközök, és némi írás is. Azért mutatjuk be ezt, mert ezen van több a kézírásból.

A kép nagy részében látható kékes tintájú lendületes, de egyenletes dőlésű, jó ritmusú írás részlegesen elmosódik. A képbe belenyúló toll hegye éppen az alig látszódó aláírásra mutat. S mintha több rétege lenne a képnek, a felső részében barnás pecsét és szintén barnás tintával készült írás látható. Pár száz évvel ezelőtt ez volt a szokványos tinta-szín.  A pecsét közepén induló iromány valószínűleg aláírás, sok egymásra kerülő kacskaringós vonallal. Az alatta lévő kék tintával készült írásban csak néhány betűt tudok azonosítani. Egyébként tetszetős az írás, attól szép, hogy viszonylag egyenletes dőlés mellett érezhető a felfelé és lefelé tartó vonalak telítettségének (sötétebb és világosabb részek) ritmusa. A kezdő- és végvonalakon pedig játékos ívelések jelzik, hogy aki írta, örömét lelte az írásban.

Szerző: Grafofil  2011.11.17. 10:45 Szólj hozzá!

Címkék: levél 2008 európa bélyeg levélírás Görögország

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr453305187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása