Az észt sakk-nagymester és szakíró egyike volt a világ legkiválóbb játékosainak az 1930-60-es években. A legerősebb játékosnak tartják azok közül, akik sosem lettek sakk-világbajnokok. Pedig ötször is a döntő egyik résztvevője volt. Ezért „A sakk koronahercege” néven ismert. A nem-hivatalos listán a 10 legjobb sakkozó között van, a nyerési arányait tekintve pedig ő a legjobb.

Paul Pertovics Keres 1916-ban született Narva városában. Apjától és bátyjától tanult sakkozni. Egy napilap sakkfeladványaiból tanulta a lejegyzést, és majd ezer játszmából álló kézírásos gyűjteményt hozott létre. Majd tinédzserként aktív levelezést folytatott. Remek támadó stílusáról lett ismert. Az észt iskolás sakkbajnokságokon 3-szor lett első. A tartui egyetem tanult matematikát 1937-41 között, s ezalatt 1938-ban megnyerte az Avro-tornát, és megkezdődtek vele a világbajnoki páros mérkőzés előkészületei Aljekhin ellen. Ám a háború közbeszólt, különös tekintettel arra, hogy a Szovjetunió 1940-ben bekebelezte – a két világháború között függetlenné lett – Észtországot, így erre a döntőre nem került sor. A háború után még 4 ízben lett második (1953, 1956, 1959, 1962). 3 alkalommal azonban az erős mezőnyben sikerült a Szovjetunió legjobbjának lennie. A sakk-olimpiákon is szovjet színekben vett részt. Szpasszkij mondta róla, hogy őszinteség, korrektség, fegyelem, szorgalom és elképesztő jellemezte. Kerest más játékok és sportok is érdekelték: bridzs, tenisz, úszás, asztalitenisz. Egész életét észt-földön élte, 1975-ben egy vancouveri sakkversenyről hazatérőben, Helsinkiben érte végzetes szívroham, 59 évesen.
Az írás latin betűs, hiszen az észtek ezt használják. A név két elemét egybeírja, a kezdőbetűt azonban nem köti a többihez. Az alapvonala felfelé tart. A betűk szépen formáltak, kiírtak, ám a legvégét „elnagyolja”.
Magasabbak a kétzónás betűi. Az l-betű felső hurkát azonban a középzónában közepén köti be, a P-féloválja is kb. abban a magasságban találkozik a betű törzsvonalával. A legmagasabb betűi a kezdőbetűk, ami tulajdonképpen rendben is van. Ám a K-nak csak a felső kiegészítő vonala lett hosszú, a törzsvonala nem sokkal nagyobb, mint a mellette lévő egyzónás betű magassága.
Szerző: Grafofil  2011.10.03. 09:36 Szólj hozzá!

Címkék: 1991 aláírás sakkozók Szovjetunió Keres Paul

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr903069414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása