Liszt Ferenc halálának századik évfordulójára készült német bélyegen, nemes kék háttérben jelenik meg az idős mester arca (jobbra a jövő felé tekintve), s ennek alsó részében vörös színnel az aláírása. Most születésének bicentenáriumakor számos formában jelennek meg „lisztes” aláírások, melyek néhány jellegzetes elemet felmutatnak, de csak olyanok, mintha ő írta volna. Ez itt, összehasonlítva sajátkezű aláírásaival, hitelesnek tekinthető.

Liszt Ferenc, aki nemzetközi sztár volt az ő korában, „F. Liszt” formában írta nevét. Nézzük mik a legfőbb jellegzetességei aláírásának! Határozott vonalvezetés, felfelé tartó alapvonal, letisztult betűformák. Nyugodtak mondhatjuk: nemes egyszerűség jellemzi. Gondoljunk csak az ő korában olyan divatos cirkalmas aláírásokra. Itt az utolsó betű többletvonalát tekinthetjük csak paráfnak. Az arra emlékeztet, amikor a karmester leteszi pálcáját. Egyébként semmiféle pátosz vagy tetszelgés nincs ebben az aláírásban. Még a nagy kezdőbetűknek sem ad hangsúlyt vagy díszt. Ezzel jelzi, hogy nem személyével akar hatással lenni az emberekre, hanem azzal, amit tesz, amiben hisz, ő szellemi és lelki magasságokba tör. Egy autonóm, önmegvalósító ember írása ez. Olyan emberé, aki nemcsak hisz álmaiban, de képes arra is, hogy azokat valóra váltsa. Az egészen kimagasló t-betű figyelmet érdemel. Az alja abban a magasságban van, ahol a középső zóna (z-betű) teteje van, itt van egy kis ív benne, onnan indul a már említett paráf-jellegű vonal. A t-betű a valójában egy zónával feljebb kerül. S ez a szellemi magaslatokra utal. A t-áthúzása a betűhöz képest megfelelő magasságban van, és nem is eltúlzott, bár hosszúnak tekinthető. Az egész aláírás olyan, mint egy eszméiért harcba szálló férfié, aki ha kell egyedül, ha követik, akkor másokat vezetve megy előre.
Szerző: Grafofil  2011.01.19. 09:27 Szólj hozzá!

Címkék: hitelesség aláírás 1986 zeneszerzők muzsikusok paráf Liszt Ferenc Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr212595085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása