A bélyeg fotóján egy életkép jelenik meg: lenge ruhában, kalapban egy nő áll a tengernél, a háttérben a látóhatár közepén hajó. Oldalról nyúlik be annak a képbe az a levél, mely 1896-ban kelt, Ida írta a férjének, Albinnak. Biztosan nem azért van ott, hogy elemezhessük, hiszen csak részlete látható, aztán még ott az a kis növényi levélke is bezavar, és a bélyeg tervezőjének neve is helyet kapott a sarokban.

De azért a nagyítást nézve láthatjuk, hogy a levél írója a második sorban lévő megszólítás után két vonallal szinte „kihúzza” a sort. A megszólítás első betűje is díszesnek sejlik, ahogyan a bélyegtervező neve fölött is egy díszes betűt találhatunk. És a legelső sorban - a növényi rész takarásában - is felsejlik valami olyan elem, amely akár nagy kezdőbetű is lehetne. A nagy sorközök, a keskeny betűformák és a sok fehér felület együttese a letisztultság érzését adja. A nagy sorközök a hosszú alsó zónás hurkokhoz kellettek a levélírónak. Ha figyelemmel kisérjük a lap jobb szélét azt is észrevehetjük hogy ahogyan halad lefelé, egyre beljebb kezdi a sorokat.