E bélyeg megjelentetése csak egyike azoknak az elismerést és tiszteletet jelző eseményeknek, amelyekkel hazája megemlékezett legendás énekes-színésze Frank Sinatra halálának 10. évfordulójáról. Sokan csak „A Hang”-nak vagy „Az Öreg Kékszemű”-nek nevezték. A kék szemét a bélyegen a kékes háttér csak felerősítő. Ezen az 1950-es fotója alapján készült rajzon, elegánsan, szinte védjegyévé lett fedora kalapjában, széles mosollyal tekint ránk. De ezen az imázs-elemek mellett, feltűnik az aláírása is.
Nem teljes neve, csak a családi neve szerepel a bélyegképen. (Az első napi bélyegzőn teljes neve látható). Bár ez is éppen elég: „A Sinatra”! Hiába vannak még neves családtagok, ha a Sinatra nevet halljuk, vele azonosítjuk. Így van ez általában az igazán nagy nevek esetén.
Az aláírást egyszerű, letisztult betűformák jellemzik. Határozott vonalvezetése, enyhén felfelé tartó az alapvonala, az erőteljes t-áthúzás és a többi betűhöz képest nagyméretű kezdőbetű (mely az összhatást tekintve mégsem tekinthető hivalkodónak) azt sugallja, hogy ez jó passzban lévő, ambiciózus személy kézjegye.
Az S betűje már nem hasonlít sztenderd amerikai S-betűhöz, inkább a miénkhez. Szép telt felső íve, alul keskenyebb és zár hurokká válik és alaposan belenyúlik az alsózónába. Bármennyire is nagy ez az S betű, azért nem zavarja az összhatást, mert ott van például afféle „ellensúlynak” az a jelentős t-áthúzás, mely még másik három betűt is maga alá von. Ezen túlzások ellenére az egész aláírásban van valamiféle harmónia, egységes „lényegiség”. Egy pontra hívnám csak fel a figyelmet: az i betű ékezetére. Nézzünk onnan kicsit le majd fel, észrevesszük, hogy egy egyenesbe esik az i betű, és az S kezdő íve. Na ez is erre a belső egységességre utal.
