Paul Charles Morphy (1837-1884) jómódú, előkelő és tiszteletreméltó családba született New Orleansban. Apja tagja volt Louisiana állam törvényhozásának és nagy rajongója a sakknak, anyja a zenében volt tehetséges. A családi programok része volt a zene és a sakk is. Kisfiúként figyelve nagybátyja, a kiváló sakkozó Ernest Morphy játékát, magától tanult sakkozni. A család felismerve tehetségét, bíztatta, s 9 évesen már a város legjobbja lett, ekkor egy tábornokot győzött le a sakk-táblánál. Majd 12 évesen a neves magyar játékos Löwenthal Jakab szégyenült meg a fiúval játszva. Bár Pault jobban érdekelte tanulás, különösen a matematika és a jog. Kiválóan és gyorsan tanult, így 20 évesen már végzett jogász, de fiatal kora miatt nem kezdhetett jogi gyakorlatot. Lett ideje játszani. Nagybátyja unszolására elment egy amerikai tornára, ahol minden ellenfelét legyőzi. A következő évre Angliába hívják, ahol a legjobbak ülnek vele szemben. Kivéve Stauntont, aki látva az ifjú játékát, nem mer kiállni ellene. Diadalmenete Franciaországban a német Anderssen legyőzésével folytatódik, aki elismeri az ifjú zsenijét. Morphy Angliában és Franciaországban számos szimultánt játszott, bemutatva, hogy akár több ellenfelet is képes legyőzni. Ezek egyike volt a leghíresebb játszmája, az ún. operajátszma. Hírneves, ünnepelt személyiség a világban, ám ő 27 évesen visszatérve New Orleansba, hogy élettervét megvalósítsa, hogy jogi pályára lépjen és megnősüljön. Választottja azonban visszautasítja éppen amiatt, hogy ő „csak egy sakkjátékos”. Ugyanezen szemlélet miatt a jogi pályán is reménytelenül próbálkozott. Az irodájának megnyitása is többször meghiúsult, részben polgárháború miatt, melytől ő távol tartotta magát. Hiszen ekkor hatalmasodik el rajta depressziója, s idővel a paranoia tünetei is megjelennek nála. 1883-ban meglátogatta őt a neves sakkozó Steinitz és egy interjút is készített vele. A következő évben a 47 éves Morphy egyik sétája után hirtelen elhunyt.

Aláírásának középzónájában szinte semmi különös sincs. Talán csak a részben ott elhelyezkedő a nagy kezdőbetűkön lévő plusz hurokkal ellátott kezdőívek. A felső és az alsó zóna is jelentősebb, méretét tekintve és a gazdagításait is. Azért megvan ebben is a logika, hiszen a „h”-betű, amelynek valóban van felsőzónás része, annak magasabb is a felső zónája, mint a p-jé. A „p” betű törzsvonala a felsőzónába is behatol, az alsó zónában pedig balra kunkorodó kacsban végződik. Éppen ennek közvetlen közelébe kerül az extra-hurkos y-nak a vége, amely egyben paráf is. Ez többszörös jellegzetes kacskaringóval hoz létre bezárt területeket további mélységeket elfoglalva. Ha a vonalakat követjük, éppen a kirajzolódó alakzat olyan az y alsó részére mintha egy g-betűt helyezne.