keats-stamp.jpgHárom évfordulós angol szerző bélyegsorának első címletére került halálának 150. évében Keats. Rajzolt profilja szinte aláírására néz.

John Keats 1795 októberében született Londonban. Ő maga nem volt szép férfi, mégis a Szépség költőjének nevezik. Mindössze három kötete jelent meg rövid életében, és csak az utókor ismerte fel alkotásainak jelentőségét. Az angol romantikus költő-triász eredeti és szinte modern alakja. Szerb Antal szerint semmilyen fordítás nem adhatja vissza verseinek intenzitását és sajátos hangulatát. Gyermekkora nem volt idilli, kamaszként árvaságra jutott, majd Fanny iránti szerelme sem teljesedhetett be, hiszen az előrehaladott tüdőbaj jelentkezett nála. Rómába ment, hogy gyógyulhasson, ám 1821 februárjában elhunyt, még 26 éves sem volt.

keats-sign.jpgAz aláírás jól olvasható. A név egységeit tollfelemelés nélkül veti papírra. A két névelem között kicsit a távolság. (S ez nem tipikusan jellemző Keats aláírásaira, felmerülhet az a lehetőség is, hogy kicsit „csalt” a bélyegtervező ezzel.) Kezdőbetűi talán némileg egyénibbek, mint a többi betűje, ami azt jelezheti, hogy nem kívánta túlzott mértékben magára irányítani a figyelmet. A kezdőbetűi közül a J ugyan magasabb, mégis a K megformálása a tetszetősebb. Keats-nek ebben az aláírásában megfigyelhető, hogy az egyetlen alsózónás betű (J) nem mélyed le az kellően, mely jelezheti akár a gyengülő fizikumot, vagy akár azt hogy nem akar belemerülni a fizikai körülményekbe, sokkal szívesebben időz a közép- és a felsőzónában. Ha a középzónás betűket vesszük sorra, azok mérete ingadozó (o-n; e-a-s) különösen a szinte „felugró” o betű zavar be az összképbe. A legkisebb középzónás betűnek (n) másfélszerese a legmagasabb (s), ez a méretkülönbség azért is érdekes, mert mindkettőnek azonos a helyzete, azaz a szó végén vannak.  S ha már a szóvégekre figyeltünk: érdemes szemügyre venni az aláírás utolsó vonalát, az s-ből indított t-áthúzást! Érdekes a magánhangzók vizsgálata is, az „o” betű nem szélesebb, mint az „e”, pedig lehetne! Viszont a „a” betűje az o-hoz viszonyítva telt.

Szerző: Grafofil  2013.04.12. 08:32 Szólj hozzá!

Címkék: 1971 hitelesség aláírás költők Nagy-Britannia Keats John

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr25183844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.