Kálvin500.jpgKálvin születésének 500. évfordulója nem maradt ünneplés nélkül. Most azt a francia emlékbélyeget mutatjuk be, melyre a reformáció jelentős személyiségének portréjának hátterébe egyik kéziratának részlete is odakerült.

Kálvin János (1509 – 1564) vallotta „Gyermekkoromtól kezdve apám a teológiára szánt, de később úgy ítélte meg, hogy a jogtudomány gazdagabbá teszi azokat, akik gyakorolják. Ez volt az oka, hogy elszólított a filozófiai tudományoktól és jogot kezdtem tanulni. Ez nem igen volt ínyemre. Isten azonban titkos gondviselése által, végül más irányba fordította a gyeplőt. Kezdetben igencsak ragaszkodtam a pápista babonákhoz, de egy hirtelen megtérés által Isten leigázta és engedelmességre kényszerítette szívemet. Bár lelkem nagyon kemény volt, az igazi kegyességből alig kóstoltam valamit, máris lángoló buzgóság gyulladt fel bennem aziránt, hogy továbbhaladhassak abban.” Elhivatottságának köszönhetően Kálvin létrehozta a svájci reformáció sikeres ágát, amelynek alapján a református egyházak ma is működnek.

Kálvin-írás.jpgKálvin nem olyan ember volt, aki ne harcolt volna eszményeiért, és ez tetten érhető más-más sorban lévő összeérő betűkben is. (Még akkor is ezt kell mondanunk, ha akkoriban még takarékosan kellett bánni az írásra alkalmas anyagokkal.) Ahogyan tettereje, úgy rendkívüli okossága, és helyzetmegoldó képessége is kiviláglik az írásából. Nem mondanám, hogy kellemes személyiség volt, de az bizonyos, hogy kiemelkedett az átlagból. S mivel mindent a céljainak rendelt alá, nem véletlenül lett az, aki.

Szerző: Grafofil  2013.01.21. 08:07 Szólj hozzá!

Címkék: 2009 papok autográf Franciaország teológusok Kálvin János

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr115025150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.