adorno.jpgA német filozófus és esztéta munka közben látható azon a fotón, mely a születésének 100. évfordulójáról megemlékező bélyeg középpontjában került. E kép hátteréül pedig egy írógéppel készült német nyelvű szöveg korrektúrája szolgál, melyben a kéziratos javítások Theodor W. Adorno tollából valók.

Afelől nincs kétségem, hogy Adornotól származnak a kézzel írott javítások a nyomtatott szövegben, hiszen egyik autográf levelével összehasonlítva, az írás jellegzetességei egyértelműsítik ezt. Ezek felsorolhatóak, és még a nem grafológusok számára is jól láthatóak. Azonban a bélyegen lévő minta túl kevés ahhoz, hogy ennél többet mondjunk az írásáról.

1903-ban született egy zsidó borkereskedő és egy korzikai énekesnő gyermekeként. Apai családi neve Wiesengrund – ez a név van a nevében található „W.” mögött. A frankfurti egyetemen filozófiából doktorált, majd zenei tanulmányokat folytatott Bécsben, majd ugyanott egy zenei szaklap kritikusa és szerkesztője lesz. 1931-től a frankfurti egyetem tanára lett, de származása miatt nem tarthatta meg állását 1934-től néhány évet Oxfordban töltött kutatással, majd 38-ban feleségével együtt Amerikába emigrált. 1943-ban megkapta az állampolgárságot és egyúttal felvette anyja egyik családnevét, ekkor lett hivatalosan Adorno. A háborút követően Nyugat-Németországba tért vissza, és a frankfurti egyetemen tanított egészen haláláig, 1969-ig. Filozófiai munkássága figyelemre méltó, emellett a huszadik század egyik meghatározó esztétája volt.

Szerző: Grafofil  2012.11.23. 09:11 Szólj hozzá!

Címkék: 2003 hitelesség filozófusok kézirat autográf Németország Adorno Theodor W.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr134883281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.