Engels_stamp.jpg1970-ben éppen születésének 150. évfordulójának napján jelent meg két vietnámi bélyeg egy piros és egy zöldes alapszínű, eltérő névértékkel, ám ugyanazzal a rajzolt portréval és amellett Friedrich Engels aláírásával.

Friedrich Engels 1820 novemberében született egy meglehetősen puritán porosz kereskedő családba. 14 évesen a legjobb gimnáziumba került, ahol szabadszellemű tanárok voltak rá nagy hatással. Ám apja jobbnak látta, ha az érettségi előtt abbahagyja tanulmányait.  Pedig  jó érzéke volt a nyelvekhez és más tárgyakban is szép eredményeket ért el. Kereskedelmi tanulmányai mellett a politika is érdekelte. 19 évesen már Hegelt olvasta. 22 évesen Manchesterbe ment, ott találkozott Marx-szal, majd két év múlva Párizsban nála vendégeskedett, és ráébredt, hogy mennyire egyetértenek.  A többi már történelem… 1848-ban megalakították Marx-szal a Kommunisták Szövetségét.  Bár Engels kellemes külsejű férfi volt, sosem nősült meg, csak barátnői voltak.  És nemcsak elvtársa, hanem mecénása is volt Marxnak.  Cikkeket is írt Marx nevében, sőt Marx törvénytelen gyermekének apaságát is magára vállalta. Jó másfél évtizeddel élte túlélte politikai „párját”, 1895-ben hunyt el Londonban.

Engels_sign.jpgA bélyegre került Engels aláírás, ha a paráfjától eltekintünk egészen modern.  Egyszerűek és letisztultak a formák, mégsem merevek, van bennük valamiféle játékosság. És az alapvonala felfelé tart. Ha nem tudnám, kié az aláírást azt tippelném, hogy zenésze, hiszen a fegyelmezettség és oldottság egyszerre van benne jelen. Az F betű szinte csak jelzés-értéjű, sem méretében sem kivitelezésében nem eltúlzott. Kecsesen magaslik a többi betű fölé az E. Ezt követi kellő távolságra a többi betű. Az g-betűjének a feje nyitott, ami rendben is van egy megrögzött agglegény esetén, bár a g-hurka (illetve annak huroktalanság) már elgondolkodtató. Hogy az utolsó betűnek vélhető jel csak az l vagy az „ls” együttesen nem tudom. A paráf ívének enyhe megtorpanása az egyetlen olyan mozzanat, ami zavarja ennek az aláírásnak a harmóniáját. Olyan mintha ezt a paráfot már nem is érezné igazán a magáénak.

Szerző: Grafofil  2012.11.08. 07:26 Szólj hozzá!

Címkék: aláírás 1970 filozófusok paráf Vietnám Engels Friedrich

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr974875036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.