Brown_sello.jpgSpanyol nevével Guillermo Brownként szerepel a nemzeti hősként tisztelt argentin admirális neve a bélyeg oldalán. Halálának 150 évfordulója évében megjelent bélyeg március 10-én jelent meg, ez pedig az 1814-es Martin Garciai csata kezdőnapja. A bélyegen Emilio Biggeri a csatáról készült olajfestménye alapján a Herkules nevű fregatt látható. A kép felső részében ezüsttel William Brown aláírása.

William Brown 1777. június 22-én született Írországban Foxford-ban. Családja kivándorolt az államokba, Philadelphiába, amikor ő 9 éves volt. Ám apja egy fertőzésben elhunyt, ő pedig hamarosan beállt hajósinasnak. Egy évtized múlva saját csapatott szervezett, hogy a brit koronát szolgálja. Aztán úgy tűnt megállapodik, 1809-ben megnősült, ám újra hajóra szállt kereskedőként az amerikai partok felé tartva. Regényes életének legfényesebb szakaszában már argentin tengernagy volt, s a függetlenségi háborúban harcolt. 1847-ben látogatott haza szülőhazájába, és 80. évéhez közeledve 1857. március 3-án hunyt el. Az argentin haditengerészet atyjaként tartják számon. Mindkét hazája, Írország és Argentína is méltón őrzi emlékét.

Brown_sign.jpgWilliam Brown betűit nagy erővel írhatta, különösen a W-betűje csupa szög, a B-től már valamivel lágyabbak lesznek a vonalak, és a „w” betű alján már íveket láthatunk. A név középső részén (ro) mintha gyengébbek fogna a tolla, majd az utolsó két betű ívei tintával telítettek. Az utolsó betűjében (n) jól tetten érhető a szóvég felé csökkenő betűméret. Ennek végéről szép telt vonallal indul a fantáziadús paráf, mely utolsó hurkaival többszörösen átjárja önmagát. Ez, ha manapság cikornyás is tűnik, de legalább kellemes érzést keltő alakzat. Nem így a kezdőbetű messzire hátranyúló kezdővonala. Bár ez domborodik kicsit, mégis eltúlzott az egészhez képest. Általa a W betű (mely önmagában jelzi a keresztnevét) horizontálisan nagyobb teret foglal el, azaz szélesebb, mint a családnév szélessége. Így aztán „WBrown” aláírásában nem is a betűk a legérdekesebbek, hanem a „kinyúló” vonalak (melyeket részben takarja a bélyegen lévő hajó árboca).

Szerző: Grafofil  2012.09.02. 09:39 Szólj hozzá!

Címkék: festmény hajózás 2007 aláírás hadvezér paráf Argentína Brown William Brown Guillermo

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr724592085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.