„A magas hegyekben, messze innen, élt egy kisfiú, olyan, mint te” – így kezdődik Schellen Ursli története. 1945-ben jelent meg az első kiadása, s az egyik legnépszerűbb svájci mesefigura lett. Ezen a 2007-es bélyegen egy fahídon kell éppen át. A bélyegen ott van a kép alkotójának aláírása is: Alois Carigiet. Ám említsük meg a mese szerzőjét is: Selina Chönz.

Alois Carigiet a svájci Alpokban élő sokgyermekes családba született 1902 augusztusában, és bár fél évszázadot másutt töltött, 1960-től újra szülőfalujában, Turnban élt 1985 augusztusában bekövetkezett haláláig.
Festői pályájának elején plakátokat is készített. Igazán ismert gyermekkönyv illusztrációi révén lett. Schellen Ursli történeti folytatódtak, és ezt követően még számos gyermekkönyv figuráit rajzolta meg. Ő volta az első illusztrátor 1966-ban, aki megkapta a Hans Christian Andersen díjat. S nemcsak hazájában, hanem a nagyvilágban is ismertté vált. Das Buch erschien erstmals 1945.
Az aláírás kiemelkedő kezdőbetűi általában azt jelzik „figyeljetek ide rám”. Érdekes a C-betű vonalát erősítő merőleges vonalka. S bár kezdőbetűi inkább nyomtatott jellegűek a többi betűje folyóírással készült, sőt erősen kötött írással, feleslegesen nem emeli fel a tollát. Álló és jobbra dőlő betűk keverednek. A legszembetűnőbb elem, a hatalmas t-áthúzás, mely szinte tetőt tart a többi betű fölé. De érdemes még megnézni az „A-a” betűit is, melyet a munka betűjének tart a grafológia. A kezdőbetűje és a családnevében lévő is az alapvonal alá kerül. Ezek amúgy a legszélesebb betűi, a többi inkább szűkös. Az ékezetei viszonylag pontos, ám az utolsó igencsak magasra került. Az aláírása alapján elmondhatjuk, hogy eléggé határozott ember volt – kifelé – belül azért megvoltak a maga vívódásai. Önmagát tevékenységével, művészetével azonosította. Szívesebben vette, ha alkotásai, mintha személye iránt érdeklődnek.
Szerző: Grafofil  2012.04.14. 09:08 Szólj hozzá!

Címkék: 2007 aláírás festők Svájc Carigiet Alois

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr204370909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.