„Ja, vi elsker dette landet” (Igen, szeretjük ezt az országot) – így hangzik a norvég himnusz kezdősora. E bélyeg alján nyomtatva is megjelenik, rövid alakjában pedig a képen lévő zászlón is látható. Himnuszuk versét a Nobel-díjas drámaírójuk, Björnsterje Björnson (1832-1910) vetette papírra először 1859-ben. Ennek 150. évfordulójára emlékező bélyegen az ő kézírásával jelennek meg kezdő sorai, jobb oldalán pedig a nemzeti zászló és a gyerekzenekar kap helyet. A bélyeget a norvég zászló színei: a piros és a kék uralják.

Néhány adalék még a norvég himnuszról. A szövegét Björnson még 1868-ig formálgatta. Zenéjét fiatalon elhunyt unokatestvére, Rikard Nordraak szerezte 1864-ben. Hivatalosan először az év májusában mutatták be. Általában csak az első és a két utolsó versszakát éneklik.
De nézzük Björnson kéziratát! A bélyegen lévő írásba itt-ott belelógnak a rajzon lévő zenélő gyerekek, de bőven van csemegéznivaló az írásban. A szépen formált hosszúkás betűk alsó és felső szárai szépen kerülgetik egymást, kellő sortávot tartva írójuk, itt egyetlen találkozást láthatunk az utolsó sor kezdőbetűje (D) ér hozzá épphogy a felette lévő g-betűhöz. Az írásban a határozottság és a lelkesedés is megjelenik. Nincs kínos egyformaság az írásban, egymás mellett kisebb nagyobb hurkokat is találhatunk. A dőlése nem szigorúan egyenletes és a merevség sem érhető tetten az írásban, inkább az alkotó fantázia, a játékosság, melyhez azért belső tartás is társul. Egy icipici adalék ehhez az 5-6 sor vége felé egymás alá kerül a két az „og” (és) kötőszó, bár az egyiknek a hurka nagyobbra sikeredett, mégis nagyon is hasonlítanak egymásra.
Szerző: Grafofil  2012.01.11. 10:10 Szólj hozzá!

Címkék: vers 2009 himnusz írók autográf Norvégia Nobel-díj Björnson Björnstjerne

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr413521958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.