Nem érhette meg a 41. születésnapját a Németország szovjetek által felszabadított (vagy megszállt) részében 1949 októberében született állam, mely a Német Demokratikus Köztársaság nevet viselte, és 1990 októberében szűnt meg. Az Auferstanden aus Ruinen 1949. november 5-étől volt az NDK himnusza, szövegét Johannes R. Becher, zenéjét Hanns Eisler szerezte. Ez a bélyeg Becher halálát követő évben 1959-ben jelent meg, egy évtizeddel később, hogy verséből hivatalosan is himnusz lett. A bélyegen Becher szobra jelenik meg, és a bélyeg alsó szelvényében a himnusz első négy sora alatt Becher aláírása is látható. S ha már ott vannak kezdő sorai is, íme azok magyar megfelelője: „A romokból feltámadva és a jövőnek szentelve, hadd szolgáljunk téged a jó érdekében, Németország, egységes hazánk”. S ez különös felhangot kap így utólag.

Johannes Robert Becher német költő és politikus 1891-ben született egy jómódú müncheni család sarjaként. Már ifjúkorában írt verseket és erőteljesen baloldali nézeteket vallott. A 1920-as években perbe fogták írásai miatt, aztán a nemzeti szocializmus hatalomra jutásakor feketelistára került, s menekülnie kellett hazájából. Több országban élt, majd Moszkvában telepedett le, ahol egy antifasiszta folyóiratot szerkesztett. 1945-ben tér vissza Németország „keleti” felébe és a kulturális élet szervezője lett. 1954-től az NDK kultuszminisztere volt. 1958 októberében hunyt el.
J. M. Becher aláírása határozott, lendületes, s ez a betűkben is érződik, de talán árulkodóbbak ebben az esetben a névelemek után kerülő pontok. Mind legalább egy betűhellyel távolabb esnek a ponttal lezárt egység végétől, sőt a J utáni még messzebb kerül. Tehát az előrehaladás még a figyelem és koncentráció mellett is jelentős. S bár hivatalosan a családneve után már kitennie, hiszen azt nem rövidíti, hanem eléggé jól olvashatóan kiírja, mégis odakerül a név végére egy pont. A Becher név középzónás betűi kicsinek tűnnek a kétzónásokhoz képest. És nemcsak a h-betű kis kampóját érdemes szemügyre venni, hanem a B betű törzsvonalát is, mely a betű többi része fölé magasodik. A személynév két kezdőbetűje kevésbe felismerhető. Érdekes, hogy a J betű után van még olyan vonal, ami arra utal, mintha nemcsak egy betű lenne, mintha a használt nevének nem pusztán a kezdőbetűjét írná le.
Szerző: Grafofil  2012.01.08. 10:47 Szólj hozzá!

Címkék: aláírás himnusz 1959 költők Németország NDK Becher Johannes R.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr613516133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.