Impozáns bélyeg-szettet bocsátott ki Gibraltár 2008-ban Európa-bélyeg levélírás témájához. Ehhez négy történelmi személyiséget választottak, s egy-egy hozzájuk köthető fontos levelet. Nagyon tetszetős a bélyegek alján lévő kézírás-jellegű felirat: az ország neve a személyeké. A bélyegek felső részének a háttérében halványan felsejlenek kézírásos sorok.

A megjelenített személyiségek közül ketten ízig-vérig angolok, Kennedy ír ősökkel amerikai állampolgárként az angol nyelvet használta. Gandhi Londonban tanult jogot, s bizony ehhez elengedhetetlen volt az angol nyelv ismerete. Tehát nyelvi akadálya a közöttük lévő kommunikációnak nem lett volna.
A különböző címletekre kerülő hírességek közül Horatio Nelson admirális (1758-1805) élt a legrégebben. A mögötte lévő asztalon is van egy toll, és a bal kezében is tart egyet, s hogy az ő bélyegének felső szélén van-e kézírás, vagy csak a fal foltjai, nem lehet megállapítani. Mindenesetre már az sem fair, hogy csak töprengőn ül. Hiszen miután 1797-ben egy ütközetben elvesztette a jobb karját, s azt követően megtanult írni bal kézzel. S ha ezt az időszakot jelzi a kép, amikor a jobb kezével már nem, balkezével még nem tudott írni, akkor mégiscsak helytálló. Lehetséges, hogy még nem saját kezűleg írta, csak aláírta azt a hozzá kapcsolódó történelmi jelentőségű levelet, amelyben kérte az admiralitást, hogy mivel fizikailag nem alkalmas feladatai ellátására helyezzék nyugalomba. Ám a félszemű és félkezű hadvezérre még szüksége volt a királyságnak, így ő tovább szolgált. Addig, míg a trafalgári ütközetben, bár győzelemre vitte a hajóhadat, ő maga elesett.
A többi történelmi alak írás közben látható a képeken, és a bélyegük felső részén is felsejlik valamilyen kézírás. Mindhármuk a 20. század történelmében írta be magát. Folytassuk a névérték sorrendjében a bemutatásukat! Winston Churchill (1874-1965) egy a második világháború idején Rooseveltnek írott levele kapcsán került ide.
John F. Kennedy (1917-1963) az Amerikai Egyesült Államok elnökeként a 62-es kubai rakétaválság idején írt egy történelmi jelentőségű levelet a Szovjetunió első emberének Hruscsovnak. Ő a legifjabb négyük közül, s fiatalon is marad meg emlékezetünkben.
Az utolsó bélyeg rajzán Gandhi (1869-1948) a földön ülve ír. Ő egy birminghami börtönből írott megható üzenete kapcsán került – szó szerint is – képbe.
Szerző: Grafofil  2011.11.29. 13:27 Szólj hozzá!

Címkék: levél 2008 Gibraltár Gandhi Mahatma Európa-bélyeg: levélírás Churchill Winston Nelson Horatio Kennedy John F.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr683309228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.