Az osztrák posta alkalmi bélyege ez év januárjában Bruno Kreisky néhai osztrák kancellár születésének 100. évfordulójára jelent meg. Szép kompozíció, ahogyan a kék ég előtt a jövő felé tekint, s tekintetének irányában megjelenik az aláírása kék színnel – ezzel hitelességét sugallva.

Bruno Kreisky (1911-1990) asszimilálódott zsidó ruhagyáros fiaként született Bécsben. Anyja a Felix élelmiszer-márka családjának tagja. Kreisky már ifjúkorában belekerült politikai megmozdulásokba, s meggyűlt a baja a hatalommal is. A holokauszt elől menekülve emigrált Svédországba. A háború végéig ott élt, és ott nősült. 1946-ban ugyan visszatért hazájába, ám hamarosan Ausztria stockholmi követségén teljesített szolgálatot. 1951-ben újra hazatért s a szövetségi államfő tanácsadója lett, 59-ben kapta meg a külügyi tárcát. 1970-1983-ig ő volt Ausztria szövetségi kancellárja. Ezt követően egészségi állapota megrendült, 1990-ben hunyt el.
Olvashatónak nem, inkább több azonosítható karaktert tartalmazónak nevezném aláírását. Különösen a keresztneve az, amelyik nem olvasható, a családnevében több határozott, karakteres betűt is láthatunk. Maga az írás erőteljes és lendületes, határozottan emelkedő az alapvonala, mely szintén a lendületről, a törekvésekről tanúskodik. A vezetéknév két k-betűjét érdekes szemügyre venni. Ugyanis kezdő, azaz nagy K-betű és a családnév végén található kis K a méretkülönbség ellenére is nagyon hasonlít egymásra. A névnek ez a két legjellegzetesebb betűje a közepén lévő „reis” rész szinte csak girlandok sora. A név utolsó betűjének alapvonala is lejjebb csúszik, mint az előtte lévő k, a név legmagasabban lévő betűje. Sőt a „ky”, olyan mintha együtt dőlne, ezúttal lefelé, az y huroktalan szára éppen annyira kerül „mélyre”, mint a B-betű legalsó pontja. A névnek ebben a két betűjében már nem jelenik meg az a tágasság, ami a név többi részében jól érezhető.
Kreisky a családnevét egyetlen mozdulattal, tollfelemelés nélkül írja le. Egyetlen tollfelemelést találunk a keresztnevében, ez a kezdőbetű megformálásakor, melyet két mozdulattal hoz létre, egy elnyújtott fél-ovál mellé helyezi a mélyen lenyúló, 8-as számra emlékeztető formát. (Egyébként egy futó emberalakra is emlékeztethet.)
A keresztnév betűit nehéz azonosítani, de itt is megfigyelhető az a tendencia, hogy a kezdőbetű jellegzetes, egyéni a „többi” betű pedig csak girlandok sora.  Az utolsó betűt is ezekből indítja, s nem is zárja be teljesen.
Szerző: Grafofil  2011.09.15. 10:20 Szólj hozzá!

Címkék: aláírás 2011 Ausztria Kreisky Bruno

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr893054963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.