Idén márciusban a Színházi Világnap alkalmából rendezett gálán a Magyar Posta Zrt. ünnepélyes keretek között bocsátotta forgalomba a Magyar Előadóművészek I. elnevezésű alkalmi bélyegsorozatot. A különböző névértékű bélyegekre három olyan művész került, akik száz éve, 1911-ben születtek. Ketten, Rodolfo azaz Gács Rezső és Kiss Manyi születésnapja már elmúlt, Básti Lajosé még ezután következik, hiszen ő novemberi születésű. Bélyegére a „színészek királya – a királyok színésze” mottó alapján került a korona, művészi sokoldalúságát a hegedű jelzi, írói munkásságára a kézirat utal.

Bár csak kellék itt az írás, nincs okunk azt feltételezni, hogy ne Básti kézírása lenne. Nagy sortávokkal, jobbra dőlő betűkkel ír. A felsőzónája a legnagyobb az írásnak, az alsó zóna sem nagyobb a középzónánál: a harmadik sor g-betűinek szára is kicsi, illetve az utolsó előtti sorban „Jenő” J-jének is kicsiny az alsó szára. Jellemzően intellektuális írás, s valószínűleg a betűméret is közepes vagy kicsi. Ennél mélyebben nem érdemes ez a bélyegre került írásmintát vizsgálnunk, melynek van egy furcsasága, hogy a jobb oldala, olyan mintha levágták volna.
Básti Lajos (1911-1977) Keszthelyen született Berger Lajos néven. 1937-ben lett a Színművészeti Akadémia elvégzése után lett budapesti színész. Ám zsidótörvények miatt alig kapott szerepet, 1941 után nem is játszhatott, két munkaszolgálat között írással foglalkozott. 1942-ben saját kiadásban jelentette meg Sziréna című kötetét. 1945 után lett a Nemzeti Színház színésze. Ádámként és Lear királyként éppúgy emlékezetes alakítást nyújtott, mint Higgins professzorként. Szép orgánumát versmondóként is kamatoztatta. Számos filmben játszott. 1952-60-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. Felesége, Zolnay Zsuzsa a főiskolán tanítványa volt, ebben az évben távozott közülünk. Lányuk Básti Juli is színész lett.
Szerző: Grafofil  2011.09.09. 10:29 Szólj hozzá!

Címkék: 2011 színészek autográf Magyarország Básti Lajos

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr13054329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.