Kerek évfordulós neves személyiségek kerültek az öt bélyegből álló portugál sorra. Ezek egyikén, pontosabban a bélyeg egyik felén kézírás tűnik fel, mellette pedig készítője Manuel da Fonseca portugál író és költő mosolyog. Születésének 100. évfordulója októberben lesz.

Manuel Lopes Fonseca néven 1911-ben született Portugália egyik nagyvárosában, az alapfokú oktatást itt kapta, majd Lisszabonban tanult tovább. Az iskolai szünetekben visszatért szülőföldjére Alentejoba. Kezdetben e tájak és emberek ihlették, ám hamarosan igazi lisszaboni íróvá lett. Kitűnő költő, novella és regényíró volt. A portugál neo-realizmus legjobbjai között tartják számon. Nemcsak a művészetben, hanem politikai, társadalmi téren is jelen volt. Újságíróként is tevékenykedett. 1993-ban hunyt el. Ma szülővárosában iskola és könyvtár és sugárút viseli a nevét.
Ritkán láthatunk olyan írásmintát bélyegen, ahol margót is tisztán kivehető. Ez a bal margó egyenes, és feltehetően nagy is. Nagyok a sorközök is, a szóközök megfelelőek. Az oválok között normál teltségűek és keskenyek is láthatóak. Ezek, valamint a többzónás betűk hosszabb szárai, hurkai együtt adnak hosszúkás jelleget az írásnak. Néhány egymás mellett lévő betűnél (2.sor "alto", 5. sor "reflete" jól tetten érhető a szárak eltérő magassága. Állók vagy enyhén balra dőlőek betűk. Az ékezetek pontosak. S láthatunk néhány erőteljesebb, hosszabb kezdővonalat. Az alsó bekezdés kivételével a sorai felfelé tartanak.
Fegyelmezettség, gondosság van az írásban, de folyamatosan érződik, a gondolatok áradását nagy erőkkel szelídíti meg. Nem tudni mi célból született az írás, ám valószínű, hogy az olvashatósága alapkövetelmény volt.
Szerző: Grafofil  2011.09.06. 08:33 Szólj hozzá!

Címkék: 2011 írók költők autográf Portugália Fonseca Manuel da

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr283049389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.