Az írófelületre még rajzokat is helyezett, a távolban szirtek, a 2-3 sornál egy kis hajó látható. Ez arról is árulkodik, inkább képekben gondolkodott, valószínűleg szavai, mondatai is képekkel átszőttek. A rajzot alapul véve, a tenger vízére kerül a szöveg, s a víz az érzelmekhez kapcsolódó elem.  Az első sor feltehetően a levélírás keltezését (takarásban) tartalmazza. A második sor a „Rakas Maija…” szavakkal kezdődik, itt szólítja meg feleségét, szerelmét. Bár a szótávjai amúgy sem nagyok, ez a két szó még közelebb került egymáshoz, ezzel is sugallva az erős összetartozást. A lelkesültségtől, a közlésvágytól közel kerülnek egymáshoz a sorok, ám arra nagyon ügyel, hogy a betűk mégse akadjanak egymásba. Kis eltérésektől eltekintve közel azonos az írás dőlése. Ékezetei is pontosak. S ezek azt jelzik, hogy képes volt tudatos, rendszeres tevékenységre is céljai eléréséért. A kezdőbetűi alig díszesebbek vagy nagyobbak a többinél, ami valóban csak a tevékenységét, személyét megillető jogos elismerés igényét jelzi, nincs benne becsvágy. Az írásban érezhető valamiféle hosszúkás jelleg, de az ováljai, ha nem is teltek, többnyire jól kivehetőek - s ezek együttesen azt jelzik élete összességében elégedetté tehette őt.

Pekka Halonen (1865-1933), előbb Helsinkiben tanult rajzolni, majd 1890-től Párizsban tanult festészetet a Julian Akadémián, majd Gauguin-től. A finn festőművész a tájképeiről ismert, főleg a finn természetet és a havas erdőket vitte vászonra. Oltárképeket is készített. A japán fametszetek világa is hatással volt rá. Halonen a finn nemzeti romantika és a karélianizmus képviselője volt. Házasságkötése után a vidék nyugalmát választotta, s hamarosan letelepedtek Tuusulában, ahol Halosenniemi-nek nevezett afféle alkotó-házat hozott létre maga és mások számára, mely ma már múzeumként látogatható.
Szerző: Grafofil  2011.06.16. 14:33 Szólj hozzá!

Címkék: levél 2008 festők autográf Finnország Európa-bélyeg: levélírás Halonen Pekka

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr132959126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.