2008-ban az Európa-bélyeg témája a levélírás volt. Finnország ez alkalomból olyan bélyeg-párost jelentetett meg, melyre férj és feleség szerelmes levelei kerültek.

A férj Pekka Halonen festőművész. A két bélyegen kézírásos levelek láthatók, a jobb oldalon pedig festett portré, melyek Halonen ugyanazon képéről kerültek a bélyegekre. A házasságkötésük évében, 1895-ben készült olajfestmény címe: Kettős portré.
A bélyegeken a feliratok elhelyezése közel azonos, csupán a névérték jelölése került más sarokba. Feltehetően azért, hogy minél kevesebb érdekes részlet maradjon le, hiszen a férj levelébe a szöveg köré rajz is került.
Mindkét levél elején ott van olvashatóan a „Rakas” (szerelem) szó, a férfi levelében ezután a Maija, a nő levelében a Pekkani név áll. Szemlátomást más a két levél soriránya, azonban mivel ezek a levelek a bélyeg-kompozíció elemei, nem biztos, hogy a képek a levelek valóságos helyzetét őrzik, így aligha lehet ezt a figyelembe venni. A méretbéli különbséget talán már figyelembe vehetjük, hiszen annak a betűk formálása sem mond ellent. A férj levelében a nagyobb méretű betűk és a vonalak jellege több lelkesültséget, „tüzet” jeleznek, az asszony írása fegyelmezettebb, nyugodtabb hatást kelt.
Szerző: Grafofil  2011.06.13. 09:53 Szólj hozzá!

Címkék: festmény levél 2008 autográf Finnország Európa-bélyeg: levélírás Halonen Pekka Halonen Maija

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr542958502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.