Születésének 100. évfordulójára megjelent bélyeg hátterében a tenger, balján maga Pablo Neruda, a bélyeg jobb felén egy jelkép, az a halas asztrolábium, amely házának udvarán ma is áll, és az aláírása osztozik.

Akit Pablo Nerudaként (1904-1973) ismer a világ Ricardo Reyes Neftalí Basoalto néven született Chilében. A koraérett fiú 12 évesen ismerte meg Gabriela Mistralt, aki bátorította őt az alkotásra. 13 évesen már megjelent első verse. Családja nem nézte jó szemmel költészet iránti vonzalmát, s amikor eladja mindenét, hogy első kötetét megjelentesse, író álnevet vett fel, a cseh költő Jan Neruda tiszteletére. Irodalmi tevékenysége mellett tanított is, s később hazája diplomáciai képviseletében több országban is dolgozott. Nagy hatással volt rá Frederico García Lorca költészete és a spanyol polgárháború. A baloldali értékek mellett állva politikai tevékenységét hazájában és világban is, hol illegalitásban, hol vezetői pozícióban folytatta. Amikor az irodalmi Nobel-díjat 1971-ben kapta, akkor éppen Franciaországban volt nagykövet. Regényes élete, mely szerelmekkel, sikerekkel, utazásokkal és politikai küzdelmekkel színesedett, 1973-ban ért véget. Chile fővárosában ma van egy városrész, melyben minden utca valamely versének címéről kapta a nevét.
Pablo Neruda aláírásában a legérdekesebb és egyben legkönnyebben észrevehető jelenség a zónahatárok figyelmen kívül hagyása, azaz a kétzónás és az egyzónás betűi majdnem ugyanolyan magasak. Csupán a névelemek (szavak) végén áll helyre újra az ideális arány: jól látható az l-o és a d-a betűket nézve. Ami viszont igen nagyra sikeredett az a Pablo a-betűje. Az írásnak nincs merev belső szabályozása, hiszen az azonos elemek (pl. a b-l hurkai) hasonlóak, de nem szigorúan másai egymásnak. Érdemes megnézni az oválok zártságát (főleg a keresztnévben), inkább zártak, mégis van fent egy kis hézag. Az írás kötött, csupán a kezdőbetűk nem kapcsolódnak a következőhöz. A betűk maguk keskenyek, a kötővonalakban már van némi tágasság-érzet, így nem tűnik olyan szűkösnek az írás. Az írott vonalakban van valamiféle „testesség”, ösztönösség. Így az egészet egyszerűség, spontaneitás és afféle gyermeki naivitás jellemzi. Amit az egyszerű és olvasható betűformák is alátámasztanak.
Szerző: Grafofil  2011.04.05. 09:28 Szólj hozzá!

Címkék: 2004 aláírás költők Nobel-díj Chile Neruda Pablo

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr462798990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.