Peru öt bélyegből álló blokkon az ország zenéi életének képviselőit jelenítette meg. Az egyik bélyegen Eva Ayllón fényképe alján aláírása is megjelenik.

Maria Angelica Ayllón Urbina néven született 1956-ban, az Eva nevet anyai nagyanyjától vette fel, aki támogatta zenei karrierjében. Az énekes és szerző fiatal kora óta, már a 70-es évek óta jelen van a perui zenei életben. Több zenei irányban működött, fő stílusa a musica criolla, mely ötvözi az afrikai, a spanyol és az Andok tájainak zenéjét. Tüzes hangja és temperamentumos előadásmódja miatt gyakran „a perui Tina Turner”-ként emlegetik.
A bélyeg sarkában lévő aláírás betűinek legtöbbje nyomtatott jellegű, s a betűk külön állnak egymástól csupán a második betűt köti hozzá a nagy kezdőbetűhöz, a keresztnevében és a családnevében is. Az E betűje szépen formált és nőies, az A betű szinte azonosíthatatlan. Érdemes megfigyelni az egymás mellé kerülő két a-betűt, melyek közül az egyik – kicsi, a másik nagy. Valóban van közöttük méretbeli különbség, ám több a hasonlóság köztük. mindkettőnek nagyobb a baloldali szára, s jobboldali nem is fedezhetünk fel. A vezetéknév A-jában középen metszi egy vonal. A nevet kiemelő paráf egy erőteljes többszörös aláhúzás lesz, melynek súlypontja éppen a két A betű között-alatt cikázik.
Szerző: Grafofil  2011.03.03. 09:43 Szólj hozzá!

Címkék: 2004 nők aláírás muzsikusok paráf Peru Ayllón Eva

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr742706464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása