Idén ünnepelhetjük 125. évfordulóját Wilhelm Furtwängler születésének. Ám ez a német bélyeg negyedszázada, születésének 100. évfordulójára jelent. A barnás- szürkés bélyegen szomorkás arcának rajza osztja ketté a hátteret. A háttérben kézzel írott kotta jelenik meg.

A világ egyik legjobb karmesterének tartott művész, főleg pályája elején maga is komponált. Ezért felmerülhet, hogy akár saját műve is lehet. Nem sok támpontot ad a kotta, hiszen csak pár szót használhatunk az összehasonlításhoz. A bélyeg legfelső sorában nagyjából olvasható „Allegro non troppo” az előadásmódra vonatkozó megjegyzés, úgy magyaríthatnánk: vidáman, de nem túlzottan.
Nos utánanéztem, s a neves karmester írása eléggé magán viseli a német sztenderdírás jegyeit. A bélyegkép kottáján azonban ez kevéssé érződik. Ám az egyes betűket, betűelemek vettem szemügyre a kottában és egy autográf feljegyzésében több hasonlóságot is találtam. Így nem zárható ki, hogy valóban tőle származik ez a kotta.
Ha megnézzük életéveit (1886-1954) bizony sejthetjük, hogy a német karmester életében a történelem is beleszólt. Akit érdekel ez, nézzen bele Szabó István Szembesítés (2001) című filmjébe,mely így kezdődik: „A berlini filharmonikusokat Wilhelm Furtwängler vezényli. A helyszín: a berlini dóm, az időpont: 1944/45 tele.”
Szerző: Grafofil  2011.02.19. 09:48 Szólj hozzá!

Címkék: kotta 1986 muzsikusok autográf Németország Furtwangler Wilhelm

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr102672155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.