Aligha van valaki, aki ne tudná miről nevezetes 1980. december 8-a! John Lennon tragikus halálának 15. évfordulójára, 1995-ben jelentetett meg színes bélyeget Azerbajdzsán, melyen a legendás zenésznek nemcsak fotója, hanem rajzos önarcképe és aláírása is helyet kap. Talán éppen azért, mert Lennon halála kötődik az autogram-adáshoz. „John Lennon, 1980” írta lemezének borítójára, majd ismeretlen rajongójának nyújtotta, aki még aznap befejezetté tette életművét.

John Lennon nemcsak dalszöveget írt, hanem egyéni rajzokat is készített. Ezek egyike híres önarcképe, mely színezetten jelenik meg ezen a bélyegen. Ehhez hasonlót gyakran illesztett oda aláírása mellé. Itt a bélyegen a rajz alá egy színnel került az aláírása.
Ebben az aláírásában szóköz nélkül írta le vezeték- és keresztnevét. S ahogy aláírásaiban általában, itt is a leghangsúlyosabb betű az első, keresztnevének a kezdőbetűje. Ám a „J” betű formája valóban „I” betűre hasonlít, mely az angolban „én” jelentéssel bír. Ezáltal erős azonosulást jelez.
Az első betű még nem kötődik a következőhöz, ám a többit tollfelemelés nélkül veti papírra. A két nevet annyira egynek veszi, hogy a családnevét így kis kezdőbetűvel írja le.
Az első „o”-ja szép kerek, míg a szóvégén levő egészen felismerhetetlen, olyannyira keskenyre sikeredett, hogy azt is szinte e betűnek nézhetnénk. Ez egyébként legtöbb aláírásban így van. Gyakran megesett vele az is, hogy egyes betűket a sietségben kihagyott, ám ebben az aláírásában mind a tíz betű megvan.
Nevében sok az „n”-betű (10 betűből 4), melyet a kapcsolatok betűjének tartunk. Lennon n-jei szögesednek, bár ezáltal fent nyitottá válnak, és ezeknek a betűknek az első „szára” alacsonyabb, a második a magasabb. Ráadásul hol jobbra, hol balra dőlnek. Mindez jelzi, hogy ambivalens (kettős) érzések lehetnek kapcsolataiban. A balra és jobbra dőlést még jobban érezhetjük, ha J, h, L betűk törzsét figyeljük. Az utóbbiakban a felsőzónás hurkok viszont szép teltek, ami nem is meglepő egy fantáziával megáldott alkotó ember írásában.
Szerző: Grafofil  2011.02.04. 08:30 Szólj hozzá!

Címkék: rajz 1995 aláírás önarckép muzsikusok Beatles Azerbajdzsán Lennon John

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr632637531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.