Születésének 100. évfordulóján került a Híres horvátok sorában bélyegre Grigor Vitez költő, író és műfordító. Mindmáig szimbolikus alakja a horvát gyermekirodalomnak. 1967-óta, a halálát követő év óta minden esztendőben Grigor Vitez-díjat adományoznak egy gyermekkönyv szerzőnek és illusztrátornak. Bélyegére versrészlete alá odakerült kézjegye is.

1911 februárjában született Okucani közelében. Diákként kezdett verseket írni, majd tanári képzést kapott. Tanári állásából a háború utáni években az Oktatási Minisztériumba került. Ifjúsági könyvek kiadásában tevékenykedett és három gyermekeknek szóló folyóirat létrehozását kezdeményezte. Felnőttek és gyermekek számára is írt verseket, és fordított orosz, francia és szlovén nyelven. 1966-ban hunyt el Zágrábban.
Grigor Vitez aláírása határozott elképzelésekkel bíró, lendületes személyt mutat. Olyan valakit, aki nemcsak hisz valamiben, hanem a gyakorlatban is jól boldogul, remek megvalósító. Kezdőbetűi nem kiemelkedőek, s ez jelezheti, hogy nem saját személyét, hanem azt az ügyet, amelyet szolgál, teszi első helyre. Az írás jól kötött, ám az ékezetek kitételéért mindig megszakítja folyamatosságot. Ékezetei enyhén jobbra kerülnek, s ez harmóniában vagy az enyhén jobbra dőléssel. Jól kiírtak a betűi. Amelyek kicsit különlegesebbek, az a kezdőbetűje és az utolsó betűje. A G-szára ugyanis nem jut le az alsó zónába, a z-betűje pedig olyan vonaltöbbletet kap, amellyel kinyúl ugyan jobbra, de le is zár.
Szerző: Grafofil  2012.04.20. 09:11 Szólj hozzá!

Címkék: aláírás 2011 írók költők Horvátország híres horvátok Vitez Grigor

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr144441158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása