A levelezéséről híressé lett márkiné halála után 300 évvel a francia posta emlékbélyegére került. A francia trikolor színeiben portréja, egy toll és arcát szabadon hagyva, azt szinte keretezve kézzel írott betűk és szavak jelennek meg körötte. Az sem kétséges, hogy ez Madame de Sévigné kézírása.
A bélyegen az egymást takaró sorok, nyilvánvalóan megkomponáltak, ám nem annyira idegenek a valóságtól sem. Hiszen Madame Sevigné-vel is megesett, hogy közlésvágya a papír beteltével sem csitult, s bizony a levél margójára is írt még néhány sort, s ilyenkor megesett, hogy lendületes kézírásával, ráírt a már leírt szövegre.
Ha ezeket a szövegtöredékeket nézzük, láthatjuk, hogy dőlt, erőteljes és erősen kötött a kézírása. Még ez a kevés írás a feszesség és a lendület furcsa keverékével is árulkodik róla, hogy bizony a gondolatok mederbe terelése feladat volt számára, tehát szívesen fecsegett, vetett közbe ezt-azt, de azt is, hogy nagy élvezetet lelt az effajta önkifejezésben.
Marie de Rabutin-Chantal 1926-ban született, s miután hozzáment egy könnyelmű márkihoz, s amikor 7 év múltán özvegységre jutott, maga rendezhette be életét és szokásait. Madame de Sévigné a lányának harminc éven át átlagosan heti 3 levelet írt. De közlésvágyát másokra is kiterjesztette. 70 évesen hunyt el. Magánlevelezése ma már kortörténeti dokumentum, kiadott levelei pedig híressé tették. A márkiné levelei szerepet kaptak Proust Az eltűnt idő nyomában című művében is.
