Két olyan bélyegsor is megjelent, melyek egyes tagjain elismert sakkozók, nem hivatalos és hivatalos bajnokok portréja és aláírása szerepel. E két kiadásban nemcsak a személyek között van azonosság, még az aláírásuk is a legtöbb esetben megegyezik. Annyi a különbség, hogy a kambodzsai bélyegeken az aláírások mind ferdén láthatóak. Ezáltal emelkedőnek tűnik az alapvonaluk, így ezt a vizsgálódás során nem veszem figyelembe, hiszen megvan az esély rá, hogy az elhelyezés nem az írás eredeti irányát követi. Ráadásul itt a sakk-tábla mintától nem is annyira jól kivehetőek az aláírások. A bissau-guineai bélyegsoron kevésbé zavaró a háttér, s az aláírások iránya is változatosabb, így feltehetően hitelesebb is. Hasonlóság még a két kiadásban, hogy van egy a többitől különböző, kiemelt bélyeg is.

A 8 elemből álló bissau-guineai szett 1988-ban jelent meg. 7 hasonló bélyeg mellé kerül a legnagyobb névértékű, melyen Ruy Lopezt ábrázolják, a sakktörténelem jeles alakját, a 16. századi spanyol papot, s bélyeg perforációja körül a kép folytatásában látható egy sakktábla előtte. Ezen a címleten nem szerepel aláírás. Nézzük sorban a többieket, akik a címletek sorrendjében már időrendben követik egymást. Philidor, Stauton (az ő bélyegén nincs aláírás), Andersson, Morphy, Steinitz, Lasker, Capablanca. Utóbbi három már hivatalosan is sakk világbajnokok. Mindegyikük bélyegén feltűnik valamely sakk-figura is.
 
A másik bélyegsor, az 1994-es kambodzsai csak 6, azaz 5+1 elemből áll, s 18-19. század neves sakkozóit jeleníti meg. A kiemelt Lasker, aki 1894-ben, éppen 100 évvel a sor kiadását megelőzően lett világbajnok. A bélyegen nem, de a mellette lévő felületen, megjelenik az aláírása. Elődei találhatók az öt bélyegen. A címletek sorrendje itt is követi a történelmi időt, s mindegyik bélyegen ott van a portrén megjelenített sakkozó aláírása is. Az első időrendben, s így övé lett a legkisebb címlet, Philidor. A halálának évében (1795-ben) született honfitársa következik, de La Bourdonnais.A következő címlet azé a német sakkmesteré, aki ifjúkorában a játék stratégiáját egy de La Bourdonnais és McDonnell 50 játszmáját bemutató könyv alapján sajátította el, ő Adolf Anderssen. A következő címleteken két kortársa és nagy ellenfele látható. A fiatal tehetség Paul Morphy, s az egyszerű bélyegek legnagyobb címletére az első hivatalos sakk-világbajnok Wilhelm Steinitz került.
Szerző: Grafofil  2011.10.09. 10:09 Szólj hozzá!

Címkék: 1994 hitelesség aláírás 1988 sakkozók Bissau-Guinea Kambodzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr633110069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása