Szlovéniában született, majd a szláv nyelvek szakértője lett, tevékenysége felbecsülhetetlen a szlovén irodalom kutatásában és megismertetésében. Az Európa-szerte ismert tudós születésének 150. évfordulójára megjelent bélyegen alakja mögött egy kézirat is feltűnik.

E kézirat érdekessége, hogy kétféle írás is van rajta. Az áll vonalában lévő címszerű sor után egyre kisebb méretű betűkkel, kék színnel, feltehetően tollal, íródott enyhén dőltbetűs, szépírás-jellegű ereszkedő (lefelé lejtő) sorokat láthatunk. A bélyeg jobb felső sarkában pedig kisebb betűkkel más feketés-szürkés nyomot hagyó eszközzel készült sorokat láthatunk. Mintha jegyzeteket fűzött volna valaki, a többihez. Ennek az írásnak is kezdetben kissé ereszkedőek a sorai, ám amikor végére, és a másik írás címéhez ér, ott egyenesedni kezdenek. Persze a sorirány megállapítását nehezíti, hogy a lap széle takarásban van, éppen Murko alakja mögé kerül, így nem tudjuk mennyire egyenesen vagy éppen döntve került a bélyegre ez dokumentum. Azt sem tudni, hogy ennek az iratnak mi köze lehet Murkohoz.
Matija Murko 1861 februárjában az ősi szlovén város, Ptuj melletti falucskában született. A középiskolát már Mariborban kezdte meg, majd egyetemistaként Bécsben szlavisztikát és germanisztikát tanult. 1886-ban doktorált, majd Moszkvában tanult. Hamarosan a bécsi egyetemen tanít, majd a grázi egyetemen szláv filológia tanára lesz másfél évtizeden át. Ezután a lipcsei egyetem tevékenykedik. Később Prágában telepedik le, nyugdíjazását követően 1933-tól a Károly Egyetemen jugoszláv nyelv és irodalom professzora lesz. Tudományos kutatásait és publikációit még egyetemi évei alatt kezdte, s mindvégig folytatta. Munkássága nemcsak a nyelvészetet és filológiát, még a nemzeti és összehasonlító irodalomtörténetet, néprajzot és a kultúrát is magában foglalja. Sosem volt szobatudós, intenzív társadalmi életet élt. 1952-ben, 91. születésnapját követően hunyt el Prágában.
Szerző: Grafofil  2011.09.27. 10:28 Szólj hozzá!

Címkék: 2011 autográf Szlovénia nyelvészek Murko Matija

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr223060792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása