A kanadai bélyeg-páros emléket állít két személyiségnek, illetve a kommunikáció terén sikeres tettüknek. Hiszen 2002-ben volt a centenáriuma az óceán-alatti kommunikációs kábel kiépítésének, mely Sandford Fleming nevéhez köthető, ahogyan a vezeték nélküli távíró lehetőségének beteljesedésének is Marconi által.

A bélyegek közös eleme a kiterített glóbusz, melynek középpontjában az amerikai kontinens látható. Az azonos névértékű bélyegek alján szövegesen csak a legfontosabb infókat közlik angol és francia nyelven is (The Pacific Cable – Fleming – Cable du Pacifique, Wireless telegraphy – Marconi – Telegraphie sans fil). A hasonló színezésű portrék és szimbolikus tárgyak képén, vezetékek és áramlások jelzése is észrevehető. Marconi oldalán a morze-jelek is kivehetőek. A bélyegszélek halványabb tónusa a bélyegpár közepén halvány vibrálást eredményez. E sáv mentén jelenik meg elfordítva az aláírásuk. Alapvonalukat tekintve azonos távolságra a szélektől, ám Fleming utolsó betűje nagyon közel kerül a perforációhoz. Első ránézésre hasonlónak tűnik a két aláírás, amiatt, hogy mindkettőnek következetes a dőlése. Még érdekességként meg lehet említeni, hogy Fleming skót származású, Marconi ereiben pedig anyai ágon ír vér is csörgedezett. Fleming kanadaivá lett, az ifjú Marconi vezeték nélküli információtovábbítási sikere is köthető Kanadához, hiszen az Angliából küldött jelet Kanada partjainál várta 1901. végén.

Szerző: Grafofil  2011.06.07. 08:55 Szólj hozzá!

Címkék: 2002 aláírás Kanada Fleming Sandford Marconi Guglielmo

A bejegyzés trackback címe:

https://irasbelyegen.blog.hu/api/trackback/id/tr392943241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása