Rabindranath Tagore (1861-1941) gazdag és művelt indiai családba született. Nála 21 évvel idősebb bátya már akkor neves költő, irodalomtudós, zenében, festészetben és a tudományokban is járatos volt. Volt hát honnan mintát kapnia. Ifjúkori angliai tanulmányaiból hazatérve hazájába, a birtokán kezdett gazdálkodni. Iskolát is alapított és amint költőként növekedett a népszerűsége, a művei kiadásából élt. Több mint 50 kötetét adták ki. Alkotásainak egy részét maga fordította angolra, s ezáltal is nőt ismertsége. 1913-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Sokfelé utazgatott Európában, így Magyarországon is töltött néhány hetet.

Elsősorban költőként ismerjük, de írt regényeket és meséket is. S a művészetnek másik ágát is művelt, amely oly közel áll a költészethez. Több hangszeren megtanult zenélni és dalokat is írt. Ő írta és zenésítette meg az indiai himnuszt.

A politikától egész életében igyekezett távol tartani magát, de ismertsége és tekintélye révén ez lehetetlen volt. 80 évesen hunyt el Calcuttában, abban a házban, ahol született.

Az írás inkább keskeny, azaz felfelé és nem horizontálisan vagy „oldalra” terjeszkedik. Ez a szellemi törekvéseket jelzi. A gondos megformálás mellett megmaradt az írás spontaneitása is, erről az „i” betű lendületes, vonallá váló ékezete árulkodik, no meg „e” betű végvonala is. A betűk erősen kötöttek, a néven belül csupán a n-a, és az r-e nem kapcsolódik egymáshoz, valamint a nagy kezdőbetűk sem az utánuk következőkhöz. A szorosan álló betűk között van néhány elnyújtottabb kötővonal. Olyan mintha valamiféle tagolás lenne a célja a „dra”-résztől így távolobbra kerül az előtte is utána lévő betűk csoportja. A betűformákról (R, T, d, r) azért nem szólok, külön mert nem tudom milyen minta szerint tanulhatott írni. Azért érdemes megnézni a g-betűt, amelyből szinte 8-assá válik. olyan emberek írják így a g-betűiket, akik test örömeit lelkiséggel is meg tudják tölteni, tudnak jóízűen enni, szeretkezni, élvezni a napsütést, a természet szépségeiben feloldódni.