Egyetlen vígoperája wagneribb, mint a többi, hiszen a szövegkönyvét is maga írta saját kezével. 1862 januárjában egy szerény párizsi szállodaszobában vetette papírra a művészek és a társadalom konfliktusát ábrázoló művét. Wagner legszellemesebb, legderűsebb, s egyik legmélyebb értelmű operájának története a valós életből merít, komikus és népi jeleneteket egyaránt tartalmaz. Szereplői nagyrészt a 16. században élt személyek, főszereplője Hans Sachs. A humor és a gyöngéd szerelmi líra, az ifjúi jókedv és a férfias lemondás komoly, bensőséges hangja árad a remekműből. Nem csoda, hogy A nürnbergi mesterdalnokok 1868. június 21-i, müncheni bemutatója hatalmas sikert aratott.

A színeiben is visszafogott a bélyegen, semmi sem vonja el a figyelmünket, gyönyörködhetünk a kézírásban. A legtöbb tér az aláírásnak jutott, nézzük ezt először. Van benne némi dallamosság, és érezni benne némi karmesterességet is. Ez utóbbival azt érzékeltetném, hogy egyszerre van jelen a kívülállás, a rálátás és benne-levés, a szívvel-lélekkel való önátadás. Határozott vonalvezetés mellett ott lüktet benne az élet öröme. Akár egy kompozíció olyan Wagner aláírása, mégsem megy az olvashatóság a tetszetősség rovására. Nagyon kreatív, ahogyan a visszakanyarodó d-szárral összedolgozza a W-betűt. (Talán érdemes itt megjegyezni, hogy ő teljes nevén Richard Wilhelm Wagner.) A tollat csupán néhányszor emeli fel, nem feltétlenül szó vagy egységhatároknál (szétválik pl. a ch, ami ugye egy hangot jelöl.) Ezt olyan emberek teszik, akik nem „szabályosan” gondolkodnak, ott is összefüggést fedeznek fel, ahol mások netán nem, azt is részekre bontják, amit másoknak talán eszükbe sem jutna. A betűk jól felismerhetőek. A legérdekesebb elem az i-ékezetből és c-betű összjátékából képződött elem, ami a 4-számra hasonlít. (Érdekességként megjegyezhető, hogy 22-én született, és 13-án hunyt el.)